Csehov: Sirály

Szereplők:

IRINA NYIKOLAJEVNA ARKAGYINA; KONSZTANTYIN GAVRI- LOVICS TREPLJOV; PJOTR NYIKOLAJEVICS SZORIN; NYINA MIHAJLOV- NA ZARECSNAJA; ILJA AFANASZJEVICS SAMRAJEV; POLINA ANDREJEVNA SAMRAJEVA; MÁSA; BORISZ ALEKSZEJEVICS TRIGORIN; JEVGENYIJ SZERGEJEVICS DORN; SZEMJON SZEMJONOVICS MEDVEGYENKO
I. FELVONÁS. Trepljov, a fiatal író modern szellemű színdarabot készül bemutatni nagybátyja, Szorin birtokán, a tó melletti holdfényes színpadon. A technikai trükköktől kísért monológot szerelmére, Nyina Zarecsnajára, a szomszéd földbirtokoscsalád szeretetéhes leányára bízta: A formabontó művel az ifjúság üzenne hadat a korszerűtlen életszemléletnek, a begyöpösödött művészetfölfogásnak. Az alkalmi előadás kis közönségének soraiban ugyanis ott ül Arkagyina, a híres színésznő, Trepljov anyja, aki nyaranta itt, testvérénél pihen. Vele van hódolója, Trigorin, a neves író is. A létegészet átfogni akaró “dekadens” szöveg azonban nem arat sikert; a szerző a pusmogás hallatán sértődötten berekeszti a produkciót. Aligha segít rajta a művelt, idősödő Dorn doktor tanácsa, miszerint csak folytassa, és “azt ábrázolja, ami fontos és örök”. A balul sikerült est után Nyina sietve hazamegy. A házon általános idegesség lesz úrrá.
II. FELVONÁS. A kánikulában buzgó semmittevéssel telik az idő. Trepljov jobb meggyőződése ellenére “aljasul” lelő egy sirályt, és azzal mutogatja az élettelen madarat, hogy: “Nemsokára ugyanígy megölöm magamat is.” Nyinát elbűvöli a kiégett, cinikus, de nem tehetségtelen és önkritikával is , rendelkező Trigorin fejtegetése életről és irodalomról. Arkagyina sejdíti ugyan, .hogy fiatal vetélytárssal kell számolnia, ám úgy dönt, egyelőre nem távoznak.
III. FELVONÁS. Konsztantyin kis híján beváltotta szavát: főbe akarta lőni magát. Anya és bekötött fejű fia emberként, mű- vészként, két nemzedék képviselőjeként csúnyán összekapnak: Arkagyina most már vinné magával, viszi is a fölkavart lelkű, Nyina iránti érdeklődését nem is titkoló Trigorint. A színésznő teátrális szerelmi vallomással igyekszik magához láncolni az ingatag férfit. Ám egy lopott pillanatban az író még moszkvai találkát tud megbeszélni Nyinával, aki szökésre szánta el magát, hogy a színészi pályát választhassa.
IV. FELVONÁS. Két év telt el a legutóbbi események óta. Szorin egészsége megromlott, a Medvegyenko tanítóval boldogtalan házasságban élő Mása már alig-alig ábrándozik reménytelen szerelméről, Konsztantyinról; Dorn doktor nem szánta rá ma- gát, hogy agglegényéletét a Polina Andrejevnával – Mása anyjával – való bizonytalan kapcsolatra cserélje. Csak Trepljovnál mutatkozik kedvező változás: igazi író lett belőle, “még pénzt is küldözgetnek a folyóiratok”. Ennek ellenére csak súlyosbodott magánya, boldogtalansága. Arkagyina is újra itthon van, hogy ápolja bátyját. Megjött Trigorin is, aki a Nyina-kaland után újra a színésznő szoknyáját őrzi. S a borzongató őszben váratlanul betoppan Nyina is. Trigorintól fogant gyermeke meghalt, színésznőként csalódások és kudarcok érték – mégis úgy érzi, nincs örök vesszőfutásra kárhoztatva. Az egykor lelőtt madárra visszautalva hajtogatja: “Én sirály vagyok…” Szenvedései közepette érett, “mámoros” színésznővé vált. Azt reméli : a szenvedések elviselésének alázata és a színi pályába vetett hit mostani otthontalan barangolása után megnyugváshoz és örömteli munkához segíti. Konsztantyinnak csak barátságot ígér -Trigorin iránt változatlan vonzalmat táplál, de már nem akarja többé látni. A holtfáradt Nyina bizakodva és büszkén hagyja magára Trepljovot. Konsztantyint írói sikerei sem vigasztalják, képtelen erőt meríteni Nyina szavaiból. Összetépi, szétdobálja kéziratait, és ezúttal már nem hibázza el az öngyilkos golyót.

Anton Pavlovics Csehov: Ványa bácsi

(jelenetek a falusi életből négy felvonásban)

1897

Szereplők:

Alekszandr Vlagyimirovics Szerebrjakov, nyugalmazott egyetemi tanár

Jelena Andrejevna, a felesége, 27 éves

Szofja Alekszandrovna (Szonya), Szerebrjakov leánya az első házasságából

Marija Vasziljevna Vojnyickaja, titkos tanácsos özvegye, a professzor első feleségének anyja

Ivan Petrovics Vojnyickij, a fia

Mihail Lvovics Asztrov, orvos

Ilja Iljics Tyelegin, elszegényedett földbirtokos

Marina, öreg dajka

cseléd

Történet:

Történik Szerebrjakov udvarházában.

Első felvonás

Szerebrjakov vidéki kúriájában teázgat Marina, a dajka és Asztrov, az orvos, akit a ház ura köszvényének gyógyítására hívtak. Nemsokára kilép a házból Vojnyickij (Ványa bácsi), aki arról panaszkodik, mennyire megváltozott minden, mióta Szerebrjakov új feleségével, a fiatal és gyönyörű Jelenával visszaköltözött a birtokra. Kis idő elteltével megérkeznek a többiek is kerti sétájukból: Szerebrjakov, Jelena, Szonya és Tyelegin, aki a család barátja. Vojnyickij elégedetlen, irigyli a nyugalmazott professzort, aki szerinte érdemtelenül részesült és részesül feltűnően nagy elismerésben: ingyen tanulhatott, pedig szegény sorból származik; 25 évig tanított és írt könyveket, holott nem is ért a művészethez; volt és jelenlegi felesége csinos és fiatal, annak ellenére, hogy ő már igencsak koros és beteges. Megjelenik Marija, aki felettébb elkeseredett fia véleményét hallva. Asztrov lelkesülten beszél kis mintakertészetéről, faiskolájáról és természetszeretetéről Jelenának, majd távozik. Vojnyickij és Jelena egyedül maradnak. A férfi szerelmet vall a nőnek, bár tudja, sohasem lelhet viszonzásra.

Második felvonás

Valamivel éjfél után Szerebrjakov és Jelena szundikálnak a ház ebédlőjében. A professzor hirtelen felébred, és fájós lábára panaszkodik. Szóvá teszi, hogy csak terhére van feleségének, de ne féljen, nemsokára úgyis meghal. Jelena erre sírva fakad. Szonya is segíteni próbál apjának, de ő csúnyán ugráltatja. Vojnyickij jön, hogy átvegye az “éjjeli őrséget”, de Szerebrjakov elutasítja. Végül Marina érkezik, aki lecsitítja az idős férfit, és ágyba fekteti. A szobában csak Vojnyickij marad, aki a múlton rágódik, majd megjelenik a kissé pityókás Asztrov és az őt kísérő, gitározó Tyelegin. Szonya lép be, és finom célzásokat tesz az orvos felé, de az nem érti meg, hogy a lány szerelmes belé, és távozik. Jelena és Szonya kibékülnek, pertut isznak, majd az asszony bevallja, hogy élete nem boldog Szerebrjakovval, de ő kész kitartani férje mellett.

Harmadik felvonás

Egy óra előtt Vojnyickij, Szonya és Jelena a szalonban gyülekeznek, mert a professzor fontos bejelentést kíván tenni. Vojnyickij az asszonyt piszkálja egy darabig, de belátja durvaságát, és békéltető ajándékért távozik. Szonya megkéri mostohaanyját, finoman faggassa ki az orvost, tudná-e szeretni, mert ő már nem bírja elviselni a bizonytalanságot (később meggondolja magát, de már hiába). Asztrov válasza egyértelmű, kijelenti, ő már csak Jelenát képes szeretni. A helyzetet kihasználva magához öleli és megcsókolja. Ekkor érkezik vissza Vojnyickij, aki felháborodik azon, amit lát. Szerebrjakov kíséretében jönnek a többiek is. A professzor vázolja ötletét: adják el a nem túl nyereséges birtokot, s az árból vehetnek egy kis nyaralót Finnországban. Vojnyickij ezen rendkívüli módon felháborodik, s Szerebrjakov fejére olvassa, hogy csak magával törődik. Ő és Szonya 25 éven keresztül keményen dolgoztak a birtok adómentesítésén, s a professzor most el akarja venni azt a jogos örököstől (Szonyától). Vojnyickij felháborodottan elrohan, Szerebrjakov a többiek unszolására követi, hogy megnyugtassa. Az ajtó mögül pisztolylövés hallatszik. A professzor kimenekül a szobából, Vojnyickij egy revolverrel utána. Másodszor is lő, de ezúttal is hibázik. Elkeseredésében eldobja a fegyvert, és egy székre rogy.

Negyedik felvonás

Szerebrjakov és Jelena Harkovba készülnek. Marina és Tyelegin bent gyapjúfonalat gombolyítanak. Jön Vojnyickij és Asztrov. Az orvos kéri barátját, hogy adja vissza a táskájából kilopott morfiumot, nem akarja, hogy Vojnyickij öngyilkos legyen. A férfi ellenkezik, de Szonya kérésére már megenyhül. Jelena szenvedélyesen búcsúzik Asztrovtól, Szerebrjakov és Vojnyickij pedig kibékülnek. A házaspár és az orvos távozása után újra visszaköszönt a magány a régi kúriára. Vojnyickij kétségbeesett, nem látja élete értelmét. Szonya megnyugtatja nagybátyját, majd újból dolgoznak, és a munka feledteti velük fájdalmaikat. Tyelegin halk gitárjátéka mellett hozzá is kezdenek az elszámolás megírásához.

Gogol: Az orr
(Нос)

Szereplők:

Ivan Jakovlevics, borbély

Praszkovja Oszipovna, Ivan Jakovlevics felesége

Platon Kuzmics Kovaljov, törvényszéki ülnök

Csehtarjova, államtanácsosné

Jarizskin, szenátusi irodafőnök

Pelageja Grigorjevna Podtocsina, törzstisztné

Ivan, Kovaljov inasa

Filipp Ivanovics Potáncsikov, tisztviselő

Junker, üzlettulajdonos

Történet:

1

Március 25-én Ivan Jakovlevics borbély meglehetősen korán ébredt pétervári lakásán. Feleségétől reggelire friss kenyeret kért hagymával, ám igencsak meglepődött, mikor a cipó közepében egy emberi orrot talált. Rövid töprengés után rájött, hogy ez egyik kuncsaftjáé, Kovaljov törvényszéki ülnöké. Fogta az orrot, sétára indult, s közben mindegyre azt kutatta, hol veszejthetné el nem mindennapi zsákmányát. Végül nemes egyszerűséggel a folyóba ejtette, de erre sajnos felfigyelt a rendőrfelügyelő, s magához rendelte.

2

Ivan Jakovlevics meglepetésénél csak Kovaljové volt nagyobb. Reggel, amikor a tükörben megvizsgálta magát, orra helyén csak egy lapos foltot talált. Felöltözködött, s még mindig kábán saját testrésze keresésére indult. Nem sokáig kellett kutatnia, ugyanis szembetalálkozott egy kocsival, melyből egy díszes egyenruhás úr szállt ki, akiben a saját orrára ismert! Ezután az orr a székesegyházba hajtatott, ahol Kovaljov meg is szólította, de az szóra sem méltatta. A rendőrfőnököt nem találta otthon, ezért kétségbeesésében a kiadóhivatalba ment, ahol megpróbált egy hirdetést feladni elveszett orra után, de a hírlapigazgató ezt megtagadta. Délután újból felkereste a rendőrfőnököt, de az nem óhajtott vele munkaidején kívül beszélni. Végül kénytelen volt eredménytelenül hazatérni. Nemsokára egy fiatal rendőrtiszt jelentkezett nála, és jelentette, hogy megtalálták az orrát, melyet rögtön vissza is szolgáltatott. Kovaljov rögtön elhívta orvosát, de az közölte, nem vállalja a visszaragasztást. Ezt hallva levelet küldött Podtocsina törzstisztnének, s megfenyegette orra ellen elkövetett boszorkányságáért. A válaszlevél hangvételéből azonban meggyőződhetett róla, hogy az asszony (aki lányának már éppen megkérni készült a kezét), nem tud semmiről. Eddigre az eset már közszájon forgott, olyan szóbeszéd járta, hogy Kovaljov orra Pétervár utcáin sétál, noha valójában soha senki nem látta.

3

Április 7-én aztán nem várt öröm köszöntött Kovaljovra. Reggel orrát újból a helyén találta. Hogy történt? Senki sem tudja. Kicsivel később Ivan Jakovlevics jelentkezett félénken a törvényszéki ülnöknél, hogy megborotválhassa. Mikor Kovaljov orrát a helyén találta, ő is felettébb meglepődött. Az ülnök viszont nyíltan megtiltotta, hogy akár csak egy ujjal is érintse eme testrészét. A kissé furcsa történetet az író költői kérdése zárja: hogyan is választhat egy szerző egy ilyen témát műve számára…

Ibsen: A vadkacsa

Szereplők: WERLE, nagykereskedő, gyáros; GREGERS WERLE, a fia; Az ÖREG EKDAL; HJALMAR EKDAL fényképész, az öreg fia; GINA EKDAL, Hjalmar felesége; HEDVIG, tizennégy éves lányuk; SÖRBYNÉ, a nagykereskedő házvezetőnője; RELLING, orvos; MOLVIK, volt teológus

I. FELVONÁS.
Werle nagykereskedő házában Gregers Werle ha- zatérését ünneplik, aki eddig északon élt, a Höydal-telepen. Közben megjelenik az öreg Ekdal, aki Gráberg könyyelővel akar beszélni. Valamikor Werle és Ekdal tulajdona volt’ a Höydal-telep, aztán valami történt, s az öreg Ekdal börtönbe került. Az ünnepi asztalnál tizenhárman ülnek, amit Werle szóvá is tesz. A megérkezett fiú, Gregers a tizenharmadik. Sok év után itt találkozik Gregers és Hjalmar. Beszélgetésükből kiderül, hogy Hjalmar Werle anyagi támogatásával lett fényképész, s így tudta berendezni a műtermét is. Sőt Hjalmar házasságát is Werle tette lehetővé. Hjalmar Gina Hansent vette feleségül, aki lánykorábban Werle házvezetőnője volt. Miután Ekdal és fia távozik, Gregers szemére hányja apjának, amiért engedte, hogy az Ekdal család anyagilag tönkremenjen. Kiderül, hogy egy szabálytalan erdővásárlási ügyben Ekdalt elítélték, Werlét pedig felmentette a bíróság. Az egykori Ekdal hadnagy így ment teljesen tönkre, s mivel Werle is érezte bűnösségét, ezért támogatja az Ekdal családot. Gregers tudja, hogy apjának valamikor viszonya volt Ginával. Werle azért hívta haza a fiát, hogy társként lépjen be a cégbe, mert már nehezére esik a munka, és a látása is gyengül. Érezhető, hogy a régen történt dolgok miatt feszültség van apa és fia között. Gregers azt is. tudja, hogy Hjalmar gyermekének Werle az apja, s hogy Sörbyné apja szeretője. Gregers ezért úgy dönt, hogy elhagyja apja házát.

II FELVONÁS.
Hjalmar családja szegényes körülmények között él. Gina anyagi gondokkal küszködik, de mindent megtesz a férje kedvéért, még a retusálást is megtanulta, hogy segíthessen neki. Félti a lányát, Hedviget, akinek nagyon gyenge a szeme. Megérkezik az öreg Ekdal, aki másolnivalót kapott Werlétől, és egy üveg konyakot, amit természetesen nem mutat meg a családnak. Gina izgatottan várja vissza férjét a vacsoráról, hogy közölhesse vele : kiadhatnák az egyik szobát, hogy anyagi helyzetükön javíthassanak. Miután Hjalmar megérkezik, hamarosan Gregers kopogtat be hozzájuk. Ekdal gyanakodva fogadja, de aztán kedélyesen beszélgetni kezdenek a Höydal-telepi emlékekről. Ekdal valamikor nagyon szeretett ott fenn vadászni. Elmondja Gregersnek, hogy a vadászatot itt a városi falak között sem hagyta abba. S megmutatja a másik szobában tanyázó állatait – a tyúkokat, galambokat, nyulakat s főleg Hedvig vadkacsáját. Ekdal számára ez a szoba jelenti a Höydal-telepet. Werle egyszer vadászat közben megsebesített egy vadkacsát, s ezt adta oda Hedvignek. Azóta ott van a padláson, egy kosárban, s már régóta elfeledte a hajdani szabad életet. “Csak vigyázz, hogy sose lásson eget és tengert” – mondja Gregers Hjalmarnak. Miután kiderül, hogy Hjalmaréknak ki- adó szobájuk van, Gregers máris bérlőnek ajánlkozik, s másnap, oda is költözik.

III. FELVONÁS.
Hjalmar tulajdonképpen nem szeret dolgozni, annál inkább imádja a hasát, s Gina mindent elkövet, hogy férje-kedvébe járjon. Lakásukban mindent a vadkacsa “irányít”. Ekdal örökké állatai körül szorgoskodik, amihez Hjalmar kelletlenül statisztál. Tanítania kellene Hedviget, aki a szeme miatt nem járhat iskolába. De minden elmarad – a vadkacsa miatt, mert körülötte “megállt az idő”. A padlásszobában régi könyvek hevernek szerteszét, Hedvig ezeket szokta olvasni. A lány elmondja Gregersnek: már ő sem akar innen kiszabadulni, hogy megláthassa az igazi világot. Apja javaslatára inkább megtanulná a kosárfonást, hogy elkészíthesse a vadkacsa új kosarát. Mert a vadkacsa az övé, csak mindig kölcsönadja apjának és nagyapjának. Pedig ő is úgy érzi, mintha az egész lakás a “tenger mélysége” lenne. Ekdal és fia a padláson szokott vadászni, igazi pisztollyal, de a vadkacsa mindig életben marad. Csak a műveletlen Gina nem érti, hogy miért oly fontos az a vadkacsa. Hjalmar elmondja Gregersnek, hogy egy nagyon jelentős találmányon dolgozik, amelynek segítségével a fényképészet művészetté és tudománnyá válhat: Úgy gondolja, hogy találmánya segítségével visszaszerezheti apja egyenruhaviselési engedélyét. Gregers szerint Hjalmarban is van valami a vadkacsából: lemerült, és megragadt a hínárban. Gregers feladatának tekinti, hogy Hjalmart kiemelje a mocsárból. Gina reggelihez terít, amelyre Relling doktor és Molvik teológus is hivatalos, akik a Hjalmarék alatti lakásban élnek. Relling szerint a részeges Molvik “démonikus”, aki néha félrelép. Valamikor Relling is fönt volt. a Höydal-telepen, ahol Gregers minden zsellérkunyhóban előállt a maga “ideális követelésével”, de ott ezt senki nem ismerte el. Most Hjalmaréknál próbálkozik, hogy kiűzze lakásukból a “bűzt”. A reggeli közben megjelenik Werle; aki fiával kíván négy- szemközt beszélni. Gregers már semmiféle közösséget nem akar vállalni apjával, egyetlen feladatának tekinti, hogy Hjalmart kimentse a hazugságokból. Miután Gregers és Hjalmar sétára indulnak, Relling elmondja véleményét Gregersről : “…csöppet, sem bolondabb a nagy többségnél. De betegnek – bizonyosan beteg:” Csupán Hedvig nem érti, hogy miről beszélnek a felnőttek.

IV. FELVONÁS.
Hjalmar nagy sokára tér vissza, Gina és Hedvig már türelmetlenül várják. Hjalmart mintha kicserélték volna: legszívesebben elpusztítaná a vadkacsát, amelyhez “az a kéz hozzáért”. Gregers ideális ívánságai célba találtak. Már Hjalmar is úgy érzi, hogy lakásukban mindig dohos a levegő. Ő akarja vezetni a háztartási könyvet. Hjalmar már tudja, amit Gina el kell, hogy mondjon neki: lefeküdt Werlével, és Hedvig nem Hjalmar gyermeke. Gina támadni kényszerül: mi lett volná Hjalmarral, ha nem ilyen feleséget kapott volna. Ekkor megjelenik Gregers, és megtudja, hogy Hjalmar mindent elmondott feleségének. Gregers azt hiszi, hogy boldogságot talál Hjalmar családjában, ehelyett döbbenet fogadja. Hjalmar nem közönséges ember, de rá kell döbbennie, hogy Hjalmarban sok van a vadkacsából. A megjelenő Relling utálkozva pillantja meg Gregerst, akit kuruzslónak tart. Egyetlen kérése, hogy Hedviget ne bántsák, mert a Gregers-féle ideális kívánságok szerencsétlenségbe dönthetik. Hjalmaréknál megjelenik Sörbyné, aki közli velük, hogy Werlével összeházasodnak, és felköltöznek a Höydal-telepre. Mindent elmondtak egymásnak, így nem érheti baj a házasságukat. Hjalmar közli vele, hogy hamarosan meglátogatja Gráberg könyvelőt: tudni szeretné, hogy apja mennyi pénzt vett fel Werlétől, mert Hjalmar vissza akarja fizetni abból a pénzből, amit találmányáért kapni fog. Hjalmar így igyekszik eleget tenni Gregers “ideális követeléseinek”. Hjalmart esupán egy dolog bántja: hagy ő nem valósíthatja meg az igazi házasságot. Werle és Sörbyné “meghirdették egymás előtt a kölcsönös bűnbocsánatot”. A sétájáról visszatérő Hedvig a kapuban találkozik Sörbynével, aki egy levelet ad át neki. Ebben Werle közli Hedviggel, hogy nagyapjának nem kell többet másolnia, és havonta száz koronát vehet fel az irodában, s ha meghal, élete végéig Hedvig fogja megkapni ezt az összeget. Hjalmar széttépi a levelet; amit Gregers helyesel. Hjalmar menekülni akar a lakásból, de Gregers megállítja: “Mindhármatoknak együtt kell maradnotok, ha ki akarod küzdeni a nagy megbocsátás áldozati hangulatát.” Hjalmar már Hedvigtől is menekülni akar, aki nem az ő gyermeke. Gregers jó szándéka tragédiát eredményez. Hedvig is rádöbben: lehet, hogy Hjalmar nem is az apja. Pedig szereti Hjalmart és a vadkacsát, amelyért este imádkozni szokott, de reggel nem, mert akkor süt a nap, és semmitől sem kell félni. Gregers ekkor Hedviget próbálja rávenni, hogy pusztítsa el a vadkacsát, mert akkor minden jóra fordul. Hedvig megígéri, hogy meg fogja tenni.

V. FELVONÁS. Gina és Hedvig szorongva várják vissza Hjalmart. A megjelenő Relling közli, hogy Hjalmar ott alszik nála. Gregersnek elmagyarázza, hogy milyen ember Hjalmar. Szerinte beteg, és Gregers rossz helyen nyújtotta be ideális követeléseit. Relling semmit nem követel Hjalmartól, az ő gyógymódja egyszerű: azt igyekszik elérni, hogy Hjalmar “öncsalása viruljon”. Mert az öreg Ekdalt is az öncsalás élteti a padláson, amikor nyulakra vadászik. Werle ideáljait Relling hazugságnak tartja, és az a véleménye, hogy “az átlagember boldogtalanná válik, ha öncsalásából kizökkentjük”. Hedvig megpróbálja rávenni az öreg Ekdalt, hogy ő lője le a vadkacsát, hiszen szeret vadászni: De az nem vállalkozik rá. Közben megjelenik Hjalmar, és eltolja magától a hozzá futó Hedviget. Csupán a találmányához szükséges folyóiratokért jött vissza; amelyek föl sincsenek vágva. Amikor Hedvig észreveszi, hogy Hjalmar tényleg el akarja hagyni őket, a könyvespolcról leveszi a pisztolyt, és maga mögött bezárja a padlás ajtaját. Hjalmar kelletlenül pakolássza holmijait, mintha nem lenne végleges a döntése. Közben megtalálja Werle kettétépett levelét, és csirizzel összeragasztja. A teljesen bizonytalan Hjalmart Gregers próbálja végleges döntésre kényszeríteni. Fentről mintha a vadkacsa hápogását hallanák. Azt hiszik, hogy Ekdal járkál a padláson. S ekkor lövés hallatszik a padlásról. Végül kiderül, hogy nem Ekdal lőtt, hanem Hedvig, s a golyó a mellébe fúródott. A megjelenő Relling megállapítja, hogy nem baleset történt, Hedvig a mellének szegezte a pisztolyt. Relling keserűen mondja ki a Gregers- féle törekvésekkel kapcsolatos véleményét: “Ó, az élet egészen jó volna, ha azok a drágalátos hitelezők nem zaklatnának bennünket, szegény ördögöket, az ideális követeléssel.” S ekkor Gregers is rádöbben hivatására: az asztalnál mindig ő a tizenharmadik.

Móricz Zsigmond: Tündérkert

(az Erdély-trilógia első része)

Szereplők:

Lukács, hajdú

Iffjú Katalin, Imreffy felesége

Bethlen Gábor, székely főkapitány (1580-1629), Erdély későbbi fejedelme

(ur.: 1613-1629) (Magyarország későbbi nádora [ur.: 1620-1629])

Kornis Boldizsár, volt székely főkapitány, testőrségi főkapitány (megh.: 1610)

(báró) Sennyey Pongrác, oláhvezető (királyi tanácsos)

Kornis György (Boldizsár öccse), szolnoki főispán

Kendy István, volt kancellár, szamosújvári ispán

Kereszturi György, tordai kamaraispán

Kamuthy Farkas, tordai főispán

Kamuthy Balázs, Farkas öccse

Bánffy György, Pál apja

Bánffy Pál, kincstartó

Apor István, főúr

Wesselényi Farkas, főúr

Petky János, volt székely főkapitány

Kovacsóczy István (Bethlen Gábor későbbi kancellárja) (megh.: 1640[?])

Kemény Boldizsár (gyulafehérvári főispán)

Mikola János, kolozsi főispán

Weiss Mihály, brassói bíró (1569-1612)

Serbán Raduly, oláh vajda

Kereki Ferenc, a fejedelem udvarfija

Szerdahelyi Imreffy János, kancellár, generális

Homonnay Bálint, főúr

Báthory Gábor (1589-1613), Erdély fejedelme (ur.: 1608-1613)

Csapy Zsuzsanna, Kendy István felesége

Kornis Boldizsárné (Keresztury Katalin)

Sára, Bebekné, a fejedelemasszony unokanővére

Kamuthy Ádámné, Farkas és Balázs anyja

Palotsay Anna, a fejedelem felesége

Kamuthy Ádám, szász-lónai várúr

Vizkelethyné, a fejedelem udvarmesternője

(gróf) Bethlen István, Gábor öccse (megh.: 1648)

(Erdély későbbi fejedelme [ur.: 1630])

Csáky Krisztina, Bethlen István felesége

Rhédey Ferenc, váradi kapitány

Károlyi Katalin, Rhédey Ferenc felesége

Károlyi Zsuzsanna (1585-1622), Bethlen Gábor felesége (ház.: 1605)

Iffjú Éva, Imreffyné húga

Lónyay Farkas, hadnagy

Kristóf, deák

Géczy András, máramarosi főispán, kancellár

Nagy András, hajdúgenerális, udvari vicekapitány

Szilassy János, volt hajdú hadnagy, hajdúkapitány

Sárkány, katona

Körtvélyesi György, a fejedelem ajtónállója

Vincen Móré Gáspár

Csonka Bálint, volt hajdú alkapitány, hajdúsági királybíró

Foktűi Máté, református pap, udvari káplán

Báthory Anna, a fejedelem húga

Gyerőffy, főispán

Weiszburgerné, kolozsvári bíró húga

II. Mátyás (1557-1619), német császár (ur.: 1608-1619)

(gróf Maximilian) Trautmannsdorf, bécsi követ (1584-1650)

(gróf) Illésházy (István) (1540-1609), volt magyar nádor (ur.: 1608-1609)

Thurzó György (1567-1616), Magyarország nádora (ur.: 1609-1616)

Pálffy Katalin, Illésházy felesége (ház.: 1580)

Czobor Erzsébet, a nádor felesége (ház.: 1592)

I. Ahmed (1589-1617), török szultán (ur.: 1603-1617)

Révay Péter (királyi tanácsos, főudvarmester) (1568-1622)

Keresztessy Pál, hajdúkapitány

Mágóchy, Géczy öccse, Ferenc fia

Kapy Ákos, főúr

Dersffy Orsolya, Mágóchy Ferenc volt felesége, Eszterházy felesége (ház.: 1611)

(báró) Eszterházy Miklós, hadnagy (1582-1645)

(Magyarország későbbi nádora [ur.: 1625-1645])

Kendy Imre, István fia

Sennyey Pál, Pongrác fia

Poltháry Soós Fruzsina, Géczy felesége

Forgách Mária, Révay Péter felesége

Révay Ferenc, Péter öccse, trencséni főispán

Forgách Zsuzsanna (szül.: 1582), Révay Ferenc felesége (ház.: 1598)

Bánffy Pálné

Mojzes Katalin, Kamuthy Farkas felesége

Konstantin, moldvai goszpodár

Pázmány Péter, bíboros (1570-1637) (később esztergomi érsek [ur.: 1616-1637])

Bárdy Pál, a fejedelem apródja

Kákoni István, volt kincstartó

Bethlen Farkas (erdélyi tanácsúr) (megh.: 1616)

Török Katalin, a fejedelem unokahúga

Bánfi Dénes, a fejedelem húgának férje

Krajnik, a fejedelem húgának vadásza

Jaroszláv, lengyel követ

Kazi-Gerej, volt moldvai tatár kán

Maradék Bálint, gyulafehérvári borgazda

Sarmasághy, főispán

Basa István, nemes

Torma György, nemes

Sennyei Bálint, főúr

Kolosváry János, gyulafehérvári főbíró

Mikó Ferenc, Bethlen Gábor íródeákja (későbbi főudvarmestere, kincstartója)    (1585-1635)

Forgách Zsigmond, kassai főkapitány (1565-1621) (később országbíró, Magyarország nádora [ur.: 1618-1621])

Thurzó Szaniszló (1576-1625) (később Magyarország nádora [ur.: 1622-1625])

Żołkiewsky Szaniszló, lengyel királyi fővezér

Újvári, kapitány

Mihály, Kornis Boldizsár ispánja

Forgács Ferenc (1566-1615), esztergomi érsek (ur.: 1607-1615)

Szász János, gyaloghadnagy

Medgyessy Péter, szolgabíró

Körpedy Zsigmond, lovashadnagy

Szakmáry Gáspár, katona

Bertók, katona

Dobokai János, nemes

Basa János, lovászmester

Bornemissza Tamás, úrfi

Vajda György, Kendy István szolgája

Kálnoki, besztercei főkirálybíró

Mikó György, besztercei alkirálybíró

Iffjú Benigna, Imreffyné nővére, Sebestyén felesége

Sebestyén, besztercei gombkötő

Ostrosith, magyarországi követ

Pozsgay Orbán, magyarországi követ

(gróf) Erdődy (Tamás) (horvát bán, varasdi főispán) (1558-1624)

Zrínyi (György), magyarországi főúr (megh.: 1626)

Czobor, magyarországi főúr

Jakusit, magyarországi főúr

(gróf) Pálffy (Pál) (később országbíró, Magyarország nádora) (megh.: 1653)

(gróf) Nádasdy (Pál) (vasi főispán, királyi főudvarmester)

Balassa (Zsigmond) (királyi kamarás, nógrádi főispán) (megh.: 1623)

Dóczy András (szatmári kapitány, főpohárnok)

Zay (Lőrinc), magyarországi főúr (megh.: 1638)

(báró) Perényi (György) (zempléni és mosoni főispán)

(báró) Szunyog (Gáspár), magyarországi főúr

(báró) Ujfalussy (András) (királyi táblai ülnök)

Nyáry, magyarországi főúr

Lórántfi (Mihály), magyarországi főúr (megh.: 1614)

Scharffeneck, szebeni főjegyző

Lónyay Zsigmond (Bethlen Gábor későbbi tanácsosa, krasznai és beregi főispán)         (1593-1652)

Szilassy Pál, János öccse, a fejedelem udvarfija

Csáky István, főúr

Mindszenti Pál, a fejedelem pohárnoka

Michné, havasalföldi török vajda

Akirman, török bég

Bender, török bég

Kili, török bég

Izmail, török bég

Ibrahim, török basa

Omar, török basa

Prépostvári György, a fejedelem küldöttje

Hidy György, alkancellár

Zülfikár, temesvári török basa

Prépostvári Györgyné

Csiki István, püspök

Koppányi Mátyás, kanonok

Retteghy András, főúr

Kapy János, főúr

Rhédey Pál, főúr

Kurzák Demeter, feketehalmi várkapitány

Zerecsen János, Bethlen Gábor szolgája

Toldi Márk, szászsebesi várkapitány

Bethlen Gábor, Gábor fia

Sárvári Pap János, gyulafehérvári orvos

Juon, Bethlen Gábor ispánja

Bethlen Klára, Gábor lánya

Mikó Ferenc, hídvégi várúr

Kőrösy István, a fejedelem követe

János, hermányi várkapitány

Fekete Péter, hajdúgenerális

Kapy András (kolozsi főispán)

Gáspár, Bethlen Gábor szolgája

Weyrauch Dávid, kőhalmi királybíró

Mehemed, török bég

Nemes Balázs, székely kapitány

Horváth György, székely kapitány

Kálnoki János, székely kapitány

Fronius Mihály, szász katona

Tunyogi Gergely, hajdú

Pécsi Simon, Imreffy íródeákja

Pipali Mihály, hajdúkapitány

Buzás János, hajdúkapitány

Homonnay György, főúr

Rákóczy Lajos, főúr

Nemes János, főúr

János, pap

Chrestels János, brassói polgár

Kattner Bertalan, brassói polgár

Greissing Kristóf, brassói polgár

Tököli Miklós, főúr

Jantsó Pál, főúr

Benkner, szász királybíró

Hegyes Gergely, brassói követ

Iszkender, budai török basa

Mehmed, volt budai török basa

Negroni, bécsi követ

Terjáki Hasszán, török előkelő

Sahin Geráj, török basa

Szeád Eddin, török hodzsa

Gürcsi Mehemed, török kajmakám

Husszain, török csausz

Musztafa, török basa

Girej, moldvai tatár kán

Bánffy Demeter, a fejedelem követe

Mikó Miklós, székely főtiszt

Kovács Miklós, székely polgár

Rophaj Mátyás, székely főtiszt

Károly András, székely hadnagy

Allia Farkas, nagyváradi főkapitány

Ibrahim, török bég

Abaffy, tokaji kapitány

Jenei, kapitány

Petneházy, főúr

Ladányi, hajdúkapitány

Zámbó Mátyás, hajdúkapitány

Dezsőffy Gáspár, bihari várúr

Komáromi András, katona

János János, Géczy inasa

(Megjegyzés: a zárójelben szereplő tények, nevek és évszámok kiegészítések, a könyvben nem szerepelnek.)

A mű idején már nem élő, de abban említésre kerülő, Erdély történetében fontosabb szerepet betöltő személyek:

Báthory István (1533-1586), erdélyi vajda (ur.: 1571-1576), lengyel király

(ur.: 1576-1586)

Báthory Kristóf (1530-1581) (István bátyja), erdélyi vajda (ur.: 1576-1581)

Báthory Zsigmond (1572-1613) (Kristóf fia), erdélyi fejedelem

(ur.: 1588-1599; 1599-1602)

Báthory András (1566-1599), erdélyi fejedelem (ur.: 1599)

Báthory Boldizsár, Zsigmond bátyja

Kendy Sándor, István apja (kancellár, Báthory István tanácsosa), praktikás      (megh.: 1594)

Kendy Ferenc, praktikás (megh.: 1594)

Kendy Gábor, praktikás (megh.: 1594)

Kovacsóczy Farkas (István apja, Báthory István és Zsigmond kancellárja),        praktikás (1540[?]-1594)

Gergely, deák, praktikás

Ifjú János, praktikás

Forró János, praktikás

Bethlehem Gábor

(gróf) Széchy György, gömöri főispán, királyi főudvarmester, főkapitány

Székely Mózes, erdélyi fejedelem (ur.: 1603)

Bocskai István (1557-1606), erdélyi fejedelem (ur.: 1605-1606)

Kátai Mihály, kancellár

(báró) Rákóczy Zsigmond (1544-1608), erdélyi fejedelem (ur.: 1606-1608),

a fejedelem elődje

Mihály (Mihail Viteazul) (megh.: 1601), havasalföldi oláh vajda (1593-1601)     (moldvai oláh vajda [ur.: 1600]), Serbán Raduly elődje

I. Rudolf (1552-1612), német császár (ur.: 1576-1608), Mátyás bátyja és elődje

Básta (György), császári hadvezér (1544-1607)

(Giovanni Giacomo Barbiano di) Belgiojoso, olasz császári hadvezér

(megh.: 1626)

Ibrahim, török szultán

III. Muhammed (1566-1603), török szultán (1595-1603), Ahmed apja és elődje

Mahmud, győri török bég

Jahja, török janicsáraga

Said, budai török basa, Mahmud elődje

Kornis Gáspár, György és Boldizsár apja (megh.: 1601)

Ecsedy Báthory István, országbíró, a fejedelem nagybátyja

Palotsay Ádám, a fejedelemasszony apja

Mágóchy Ferenc, munkácsi várúr, vicegenerális

Dengeleghy Mihály, a fejedelem unokahúgának volt férje

Sziny Klára, Bethlen Gáborné anyja

Puky István, Bethlen Gábor nagybátyja

Eössy Adorján, Pécsi nevelőapja

(Megjegyzés: a zárójelben szereplő tények, nevek és évszámok kiegészítések, a könyvben nem szerepelnek.)

Történelmi előzmények:

Az 1526-os mohácsi vésszel Magyarország területére betört a török. Az I. Szulejmán vezette sereg a Duna mentén haladva egyre nagyobb területeket hasított ki az országból, s végül 1541-ben elfoglalták Budát is. A még megmaradt északi és nyugati részekre I. Ferdinánd révén a Habsburgok tették rá kezüket, így a magyaroknak csupán a keleti végek maradtak. Az önálló erdélyi fejedelemség megalapítója az utolsó király, Szapolyai János kiskorú gyermekének, II. Jánosnak gyámja, Martinuzzi Fráter György lett. Ettől kezdődően Erdéllyel, mint komoly politikai hatalommal kellett számolni. A térség ugyanakkor nem volt független: hűbérura a mindenkori szultán volt. Erdély több szempontból sem volt egységes állam. Területén három nemzet fiai osztoztak: az ország középső részén főleg magyarok laktak, a déli, gazdag városok a mintegy 450 évvel ezelőtt bevándorolt németajkú szászok birtokában voltak, az őslakos székelyek pedig a legszegényebb, keleti részeken éltek. Külön közösséget alkotott a Partium és az Alföld területén letelepedő nincstelen, katonaviselt réteg, a hajdúk, akik jó pénzért szívesen biztosítottak bárkinek fegyveres támogatást. A religionális megosztottság is erőteljes volt. Az 1568-as tordai országgyűlés eredményeképp Erdélyben négy vallást: a katolikust (pápista), a reformátust (lutheránus), a kálvinistát (protestáns) és az antitrinitáriust (unitárius) ismerték el hivatalosan. II. János halála után a rendek Báthory István nagybirtokost választották vajdává. Uralkodása idején bőség és béke köszöntött Erdélyre, de Báthoryt 1576-ban lengyel királlyá választották, és emiatt kénytelen volt elhagyni az országot. Utódja bátyja, Báthory Kristóf lett. 1588-ban aztán Kristóf fia, Báthory Zsigmond került hatalomra. Sokan azonban bátyját, Boldizsárt látták volna szívesebben a trónon, s szövetkeztek ellene. Zsigmond 1594-ben elfogatta a “praktikásokat”, s Boldizsárral együtt kivégeztette őket. Az uralkodó I. Rudolf unokahúgát vette feleségül, s a császár ekkor adományozta neki a fejedelmi címet. Zsigmond 1595-ben bekapcsolódott a Rudolf által indított 15 éves háborúba. Kezdetben győzelmeket arattak a török felett, de 1596-ban a mezőkeresztesi csatában döntő vereséget szenvedtek. Rudolf, hogy egyre növekvő pénzügyi nehézségeit kompenzálja, Erdélyre küldte Básta Györgyöt. A császári hadvezér garázdálkodása és a gyűlölt oláhok vezetőjével, Mihály vajdával való szövetkezése általános felháborodást keltett. Ezt látva Zsigmond háromszor is lemondott a trónról (ideiglenesen Báthory András vette át a hatalmat), de mindannyiszor hagyta magát rábeszélni a visszatérésre. Végül 1602-ben végleg elhagyta az országot. Székely Mózes rövid hatalomra jutása után az anarchikus állapotoknak a Bocskai István nagybirtokos vezette felkelés vetett végleg véget. Bocskai a hajdúk támogatásával az 1604-es álmosdi csatában győzelmet aratott, s nemsokára sikerült kivernie Erdélyből a császári csapatokat. 1605-ben fejedelemmé választották, majd még ugyanezen évben török segítséggel meghódította a Felvidéket és a Dunántúlt is. A harcokat az 1606-os bécsi, majd a zsitvatoroki béke zárta le. Az uralkodó azonban nem sokáig élvezhette munkája gyümölcsét. Egyesek szerint megmérgezték,  korai halálában valószínűleg Kátai Mihály kancellár vállalt tevékeny szerepet. Bocskait Rákóczy Zsigmond követte a fejedelmi székben. Uralkodása alatt a császári trónon is változás történt: 1608-ban II. Mátyás kikényszerítette bátyja, Rudolf lemondását. Rákóczy halála közeledtével utódjául Homonnay Bálintot jelölte meg, de előle a hajdúk támogatását megnyerő Báthory Gábor szerezte meg azt 1608-ban.

Történet:

A mű 1613-ban játszódik. Báthory Gábor, az “utolsó Báthory” hatéves, dicstelen, erdélyi fejedelemségének történéseit meséli el egészen haláláig, az eseményeket az utolsó esztendőbe sűrítve (tehát azok időpontja nem valósághű!). Ezenkívül nyomon követhetjük utódjának, Bethlen Gábornak, a későbbi “nagy fejedelemnek” hatalomra jutását a török segítségével.

Első könyv

1

Báthory Gábor kolozsvári palotájának egyik szobájában öltözködött. A feleségéhez készült, akit már … ideje nem látott, de nem igazán bánta, hiszen így alkalma nyílt az udvarban található szebbnél szebb hölgyeket elcsábítani. Éppen ezért őmaga rendelte el, hogy a fejedelemasszony ne jöjjön be Erdély területére, hanem Kamuthy Ádám szászlónai várában várakozzon, amíg ő az “ország dolgait” intézi. Hirtelen nyílt az ajtó, s legújabb szeretője, Imreffyné, kancellárjának felesége lépett be a szobába. Már várta őt. Átadott neki egy kulcscsomót, mely egy titkos folyosón keresztül az ő lakosztályába vezetett. Arra készült, hogy még ma este elszökik az asszonnyal feleségétől. Imreffyné távozott, ő pedig átment a szomszéd szobába, ahol köszöntötte a tiszteletére megjelent főurakat és követeket. Nemsokára megindult a díszes menet Szászlóna felé, ahol Palotsay Anna már a vár ablakából leste férjét, de a fejedelem egyáltalán nem sietett találkozni feleségével. Végül minden a hivatalos ceremónia szerint zajlott. A jelenlévők felsorakoztak a trónteremben, s hangos viváttal köszöntötték az uralkodó párt. Báthory boldog volt, mert már jövőbeli tervein gondolkozott, ti. hadat kívánt vezetni a gazdag szászok és Havasalföld ellen. Örömét Bethlen Gábor főkapitánya hűtötte le, aki szónoklatában erősen ellenezte az eljövendő háborút az ország jelenlegi, amúgy is elég nyomorúságos helyzetében.

2

Minden úgy történt, ahogy a fejedelem kigondolta. Még aznap este megszökött Imreffynével. Sólyomkőre mentek, az asszony birtokára, ahol azonban Báthory csupán három napot töltött, s máris kiábrándult a kancellárnéból. Főleg mióta megismerte annak húgát, a kis Évát, akit nővére állandóan vert. Elhatározta, hogy visszamegy Kolozsvárra, s megpróbálja bepótolni az elmulatott napokat. Távozásakor Imreffyné megjósolta neki, hogy még a város előtt visszafordul, s a délutánt újból nála tölti. Így is történt, de már nem a szerelem, hanem a politika vezette vissza Sólyomkőre, mivel nem akarta, hogy az általa mozgósított hajdúk kapitánya Kolozsvárra jöjjön utána, s ezzel egycsapásra kitudódjon titkos terve.

3

A fejedelemasszony, mikor meglátta, hogy férje újból elhagyta, rendkívül elkeseredett. Kolozsvárra utazott sógorával, Bebeknével, de őt nemsokára hazaküldte, mert nem akarta, hogy az asszony magára hagyja újszülött gyermekét. Egyik este vénasszonyával olvastatott fel a Bibliából. Ez volt az egyetlen, amely erőt adott neki abbéli reményében, hogy férje még valaha is visszatér hozzá. Később Báthory nevelőapjáról kérdezősködött, de az idős nő szavai nem nyugtatták meg. Elmondása szerint Báthory István országbíró, Gábor nagybátyja legalább olyan érzéketlen volt feleségéhez, mint a fejedelem. Azt beszélik, hogy a férfi élete utolsó öt évében egyáltalán nem szólt élettársához.

4

Ezalatt Bethlen Kolozsvár utcáit járta. A nyomor és a szegénység égbekiáltó volt. Szóba elegyedett az emberekkel, akik elmondták, hogy az utóbbi idők amúgy is gyér termése ellenére már jó ideje a városban tartózkodik több ezer katona, s az ő élelmezésüket is nekik kell biztosítani. Ezt hallva Bethlen felkerekedett, elment a fejedelemasszonyhoz, s elbeszélgetett vele. Elmesélte neki Erdély történelmét egészen a nagy Báthory Istvántól kezdve Báthory Zsigmondon és Bocskai Istvánon keresztül Báthory Gábor elődjéig, Rákóczy Zsigmondig. Anna, aki korábban sohasem foglalkozott a politikával, kezdte megérteni, hogy fejedelemasszonyként az emberek felnéznek rá, s férje távollétében most tőle várják a segítséget. Hirtelen kintről csatazaj hallatszott: az elkeseredett pórnép megtámadta a gazdag szászok házait. Anna Bethlenre hagyta a cselekvést. A főkapitány eloszlatta a felkelést, majd azonnal megparancsolta a bírónak, hogy süssenek kenyereket, s azokat a fejedelemasszony nevében osszák szét a szegények között. Ezenkívül megígérte, hogy a katonaság még aznap elhagyja a várost.

5

Bethlen megtartotta szavát. Igyekezett mindenben segíteni az elnyomottaknak. Másnap a fejedelmasszony érte küldött. Szeretett volna megbeszélni valamit. Tudta ugyanis, hogy Bethlen rendkívül erősnek és vallásosnak tartja, aki még a haláltól sem fél, de ez sajnos nem igaz. Valójában túlzottan is megviselte férje távolléte, s a halál látványát is csak egyszer, édesapja sírjánál volt képes megemészteni. Bethlen őszintén sajnálta az asszonyt. Végül Anna közölte, hogy nem marad itt tovább, még aznap este visszavonul vidéki birtokára, Görgénybe.

6

Eközben Sólyomkőre vendégek érkeztek Báthoryhoz: Nagy András és Csonka Bálint hajdúkapitány, Foktűi Máté református pap és Géczy András. A fejedelem szívesen tartózkodott hajdúi társaságában, mert azok jó zsákmány reményében támogatták hadi törekvéseit. Géczy pedig, bár nem tartozott a hajdúk közé, de idővel a fejedelem egyik legbizalmasabb emberévé vált, aki joggal hitt hűségében, hiszen minden vagyonát és címét tőle kapta ajándékba. Az este folyamán megérkezett Imreffy is, s friss hírekkel szolgált: a havasalföldi oláh vajda, Serbán Raduly megtámadta a fejedelem adófizetőjét, a moldvai goszpodárt, akinek az éjszaka során menekülnie kellett háza népével. Ezt hallva Báthory rögtön visszaküldte Imreffyt, hogy hívja ide az erdélyi főurakat tanácskozásra.

7

Reggel a fejedelem az előző napi részegségtől kissé kábultan ébredt. Már az urak megérkezte előtt elkezdte szervezni a háborút. Először Géczyvel beszélt, s felajánlotta neki a tövisi udvarházat, cserébe pedig azt kérte, hogy menjen el Brassóba, kémkedjen a szászok városában, majd utazzon le Konstantinápolyba, s eszközölje ki a Portán a szultán engedélyét, hogy hadait kivihesse az országból. (Jól tudta, a jelenlegi követ, a háborúellenes Bethlen ezt soha nem tenné meg.) Ezután Nagyot kérette, akit rögtön kinevezett generálisnak, s minél több hajdú mozgósítására adott parancsot. A vezér ehhez nem kis mennyiségű gabonát kért, melyet azonban Báthorynak nem állt szándékában megadni, ezért azzal nyugtatta meg, hogy a harc után Nagy katonái szabadrablást végezhetnek.

8

A fejedelmi levél a főurakat Bánffy Pál bonchidai kastélyában találta. Az emlékezetes szászlónai események után ugyanis idejött mulatni Kamuthy Farkas, Kendy István, Kornis Boldizsár és Kornis György, s az utóbbi kivételével mindegyikőjük hozta a feleségét is. Sok kedvük nem volt elutazni, de a fejedelem akaratával nem akartak szembeszegülni, így végül elmentek Sólyomkőre. Délelőtt érkeztek, s a fejedelem azon nyomban tanácskozásra rendelte őket, ahol Imreffy ismertette velük a történteket. Az urak meglepően higgadtan fogadták a híreket, s Kamuthy kivételével egyikük sem foglalt állást a megtorlás mellett. Báthory azonban nem ismert ellentmondást, s behívatta a hajdúkat. Kérdésére Nagy nem kevesebb, mint hatvanezer katonát ígért, amin az urak igencsak megijedtek, mert saját birtokaikat féltették a bevonuló rablóbandától. Foktűi heves prédikációval próbálta megnyugtatni őket. Végül abban maradtak, hogy majd az országgyűlés határoz Báthory tervéről.

9

A megbeszélés közben gyorsan telt az idő, s mire az urak végeztek, már kész is volt az ebéd. Két asztalra terítettek, egyiken az urak, másikon a hajdúvezérek étkeztek. A bőséges evés-ivás után a fejedelem különösen jókedvű volt, s ahogy az ilyenkor lenni szokott, birtokokat és címeket kezdett adományozgatni a jelenlévőknek. Ennek ellenére senki sem lett sokkal boldogabb, mert vagy kevesebbet kapott, mint amire számított, vagy a szomszédjának még az övénél is több jutott. Végül a vadászatra terelődött a szó, s Kamuthy felajánlotta a fejedelemnek, hogy látogasson el Tordára, ahol nemsokára vaddisznóhajtást rendez. Kedvessége indokolt volt, mert már régóta Gyalu várára áhítozott. Báthory szíves-örömest egyezett bele, mert ő pedig Kamuthy fiatal feleségére áhítozott…

Második könyv

1

A fejedelem a tordai erdőben várta a disznót, majd mikor az feltűnt, rávetette magát, s rövid birkózás után leterítette. Sajnos a hajtás során áldozatul esett egyik hű katonája, a vén Sárkány, emiatt rendkívül elkomorult, s visszatért a kastélyba. Ott legnagyobb meglepetésére egy hívatlan vendég, unokahúga, a mindig pimaszul vidám Török Katalin várt rá. A találkozásnak kissé megörült, mert már igencsak kiábrándult a háziasszonyból. Kata azt újságolta neki, hogy Bethlen saját búzáját hordja a székelyföldről Kolozsvárra a fejedelemasszony nevében, valamint azt, hogy nemsokára követek jönnek Magyarország nádorától, aki találkozni kíván Báthoryval. A fejedelem azonnal intézkedett, Kamuthynak meghagyta, hogy szolgáltassa be saját raktárába Bethlen búzáját, őmaga pedig Gyulafehérvárra indult a követek elé.

2

A gyulafehérvári palota egyik termében iszogattak a főurak. Egyre gyülemlett bennük a harag Báthory iránt. Végül Kendy volt az, aki nyíltan felvetette, hogy tegyék el láb alól. Kornis Boldizsár másnap a borbélynál találkozott Kolosváry János főbíróval, aki szintén nagyon szidta a fejedelem könnyelmű életmódját. Ebben a pillanatban egy szán kanyarodott be a sarkon. Károlyi Zsuzsanna volt az, Bethlen felesége. Egész éjszaka hajtott, hidegben, veszélyek közepette, hogy találkozzon férjével, s elmondja neki, mi történt a Székelyföldről küldött búzájával. Aznap a fejedelem sok tárgyalást folytatott, fogadta a követeket. Különös módon csupán egy embert tartott maga mellett az egész délelőtt folyamán, Kornis Boldizsárt. Azután az urak együtt ebédeltek a fejedelemmel, s utána rögtön indultak Besztercére, az országgyűlésre. Báthory kijelentette, hogy este Radnóton, Kornis Boldizsár birtokán fognak megszállni.

3

Másnap Báthory hajnali kettőkor ébredt a kürtszóra, mely azt volt hivatott hirdetni, hogy indulnak tovább. Már éppen távozóban volt, amikor eszébe jutott, hogy még nem búcsúzott el a háziasszonytól… Kornist Géczy és Imreffy tartotta eközben távol, azzal az indokkal, hogy a fejedelem levelet ír. Végül elindultak, Kornis a távolból követte őket. A fejedelem este Széken pihent meg, s Kornist küldte előre, hogy biztosítsa a terepet. A főúr örült ennek, mert eltervezte, hogy még ma bosszút áll Báthoryn felesége meggyalázása miatt. Újvárra lovagolt, ahol Kendyvel találkozott, s megszervezték a gyilkosságot. Basa János lovászmestert küldték el a tettet végrehajtani, de azt elfogták a fejedelem emberei, s átállt Báthoryhoz. Mikor a fejedelem megtudta, mit szerveztek ellene, kíméletlen megtorlást rendelt el. Halomra ölette az ellenszegülő urakat, de Kornist élve fogatta el. Báthory továbbvonult Besztercére, ahol Kornist, Kolosváryt és a többieket a főtéren kivégeztette. Ezt látva a megrémült országgyűlés minden döntését jóváhagyta. Szükség is volt erre, mert azóta hadai már Kelet-Erdélyben tartózkodtak…

4

Besztercén Imreffyné sógoránál laktak, de nem maradtak sokáig. A fejedelem Géczyt elküldte Konstantinápolyba, hogy a megbeszéltek szerint járjon közben érte a szultánnál. Őmaga Tasnádra ment, ott várta a nádort, aki Trencsénből érkezett Szatmárra. Sokáig nem közeledtek egymáshoz, mert egyikük sem akart kimozdulni szállásáról, végül egy köztes helyen, a királydaróci mezőn találkoztak. A protokollnak megfelelően szívélyesen üdvözölték egymást, majd az egyik sátorba húzódtak megbeszélésre. A nádor azzal az üzenettel jött, hogy szerződést kössön Magyarország és Erdély között, elismerve annak függetlenségét, s egymást minden esetben kölcsönösen segítsék. Amikor azonban Báthory megkérdezte, kiderült, hogy ez csak a külső ellenségekre vonatkozik. A fejedelem kedvetlenül hallotta, hogy országon belüli harcaiban és a lázadók elleni küzdelemben nem kívánják támogatni a magyarok, ezért visszautasította az ajánlatot. A nádor dolgavégezetlenül tért vissza Magyarországra.

Harmadik könyv

1

Báthory csodálattal vegyes áhítattal állt a szebeni vár főterén. Elmondása szerint látogatóba érkezett a gazdag szász városba, valójában azonban csellel be akarta venni azt. Kérte, sorakoztassák fel neki a város hadseregét, csak úgy, fegyverek nélkül. Mikor aztán mindenki, még az őrök is a nagy felvonulást figyelték, katonái, akik már régóta a vár környékén várakoztak, beözönlöttek a kapukon, s rátámadtak a védtelen városiakra. Az emberek fejvesztve menekültek, s zárkóztak be házaikba. Így Báthorynak harc nélkül sikerült bevennie Szebent. Néhány óra múlva már a város tanácstermében ülésezett az országgyűlés. Géczy jó előre kigyűjtötte a 147 leggazdagabb polgár nevét, s most azokat teljes vagyonelkobzásra és halálra ítélték. A fejedelem Török Katáért küldött, s felment szállására. Napközben hű szolgáját, Kereki Ferit ellőtték mellőle, ezért új inast választott magának egy fiatal hajdú, Szilassy Pál személyében.

2

Időközben megérkezett Kata, s lefektette a már jócskán ittas fejedelmet, majd szász lányokat hívott, hogy vigyázzanak rá. Éjszaka Báthory egy halkan sírdogáló lány hangjára ébredt. Megkérdezte tőle, mi a baja, s ő elmondta, hogy a macskáját gyászolja, akit a hajdúk dárdájukkal keresztülszúrtak. Azután a sógorára terelődött a szó, aki a halálra ítéltek között volt. A lány próbálta védelmezni, de erre a fejedelem dühösen elzavarta. Ennek ellenére nem nyugodott meg, egész éjszaka rémálmai voltak. Reggel követek indultak a Székelyföldre, s hadba szólították a székelyeket, cserébe pedig busás jutalmat és nemesi címet ígértek nekik.

3

A fejedelem nyugodtan ébren, s higgadtan adta ki a parancsot, hogy – megkegyelmez a szászoknak, s csak száműzetéssel sújtja őket. Nemsokára elindult Géczy Weiss Mihály brassói bíróval Brassó irányában, hogy aztán onnan folytassa útját Konstantinápoly felé. Báthory azonban valamiben tévedett: Géczy sokkal ravaszabb volt annál, mint gondolta, s hagyta magát rábeszélni, hogy a Portán ne a fejedelem, hanem a saját érdekei szerint intézkedjen. Még aznap útra kelt Báthory is seregével Havasalföld felé. Gyerőffyt küldte előre, hogy kapja el Serbán Radulyt, de az sikertelenül járt, s a vajda családjával elmenekült. Hosszas vándorlás után végül a Báthory vezette fősereg megérkezett a nyomorúságos és elnéptelenedett Tergovistyébe, s kardcsapás nélkül foglalta el az oláhok fővárosát. Nem sokkal érkezésük után megjött Gyerőffy, aki a vajda anyját hozta rabláncon.

4

Két hét telt el a török követekre való várakozással Tergovistyén. A fejedelem a borba és az asszonyokba temetkezett, miközben a szedett-vedett serege gerincét képező, amúgy is fegyelmezetlen hajdúság szép lassan szó nélkül kereket oldott. Báthory, ha józan volt, minden idejét Szilassyval töltötte, nagyon megkedvelte a fiút, de az nem kívánt mellette maradni. Erre a fejedelem annyira megharagudott, hogy lovászával megölette a hajdút. Ebben a pillanatban érkeztek meg a török követek, s eltiltották Báthoryt a további hadviseléstől. A fejedelem csalódottan szedte össze megmaradt csapatát. A hajdúknak kiadta a parancsot, hogy vonuljanak Brassó alá, s ha beveszik a várost, nekik adja azt. Csak azt hallgatta el, hogy a Forgách Zsigmond vezette megtorló magyar sereg már útban van Erdély felé. Mikor erről Nagy tudomást szerzett, azonnal feladta Brassó elfoglalását, s rohant haza védelmezni a Hajdúságot.

5

Az éjszaka során megérkezett Bethlen is, akinek Báthory igencsak megörült. A főkapitány arra biztatta a fejedelmet, hogy induljanak vissza mihamarabb. Báthory így is tett, s megígérte, hogy kibékül a szászokkal. Brassó alatt azonban váratlan meglepetés érte, a helyiek be sem engedték a várba. Ezen annyira feldühödött, hogy azonnal hadat üzent a városnak. Visszatért Szebenbe, s a szászoknak visszaszolgáltatta a várost, őmaga embereivel a fellegvárba húzódott. Itt kapta a hírt, hogy Forgách serege átlépte Erdély határát.

6

Másnaptól fogva aztán egyre gyakrabban jelentek meg menekültek a városban. Számuk pontos képet nyújtott Forgách előrenyomulásáról. Viszont még ez sem volt elég. Imreffy tájékoztatta, hogy a hajdúk szembeszegültek Forgáchcsal, majd miután legyőzték egy kisebb csapatát, jó pénzért átálltak hozzá. A fejedelem kétségbeesetten hallotta, hogy a rettegett rablóbanda a főkapitány segítségével most rászabadul Erdélyre. Nem telt el sok idő, s Forgách csapatai már Szeben körül táboroztak. Mégsem volt még veszve minden. Bethlen török segítséget hozott, Báthory egyik emberét, Prépostvárit elküldte az ellenség táborába, s sikerült újra a saját oldalára állítania a hajdúkat. Közben az a hír jött, hogy a Székelyföldön lázadás tört ki az urak ellen, s a parasztok hajlandók az őket támogató fejedelem mellé állni. Mikor Forgách megneszelte, hogy három oldalról készülnek rátámadni, összeszedelődzködött, s eltávozott.

7

Alighogy szabaddá vált a kijárás, a fejedelem is útnak indult seregével. Forgáchot hiábavalóság lett volna üldözni, de elhatározta, hogy Brassót megleckézteti, amiért az a magyarokkal és az oláhokkal szövetkezett ellene. Mikor a város közelébe ért, megtudta, hogy Raduly vajda csapatai még mindig Brassó alatt táboroznak. Megfontolatlanul túl közel merészkedett a városhoz, s az oláhok egy hirtelen rohammal megfutamították seregét. Csak utólag derült ki, hogy a hajdúk már megint elárulták, s még Brassó előtt visszafordultak. Ezért úgy határozott, hogy megmaradt katonáival Szebenbe vonul, Brassó ostromát pedig Bethlenre bízza.

8

Bethlennek azonban nem állt szándékában emberei életét áldozni Brassóért, ezért amint megérkezett a város alá, letáborozott, és békésen várakozott, nem kezdeményezett harcot, ugyanakkor a várat szigorú blokád alá vonta. Báthory ezalatt Szebenben intézte az ország ügyeit. Konstantinápolyból hazajött az áruló Géczy, s addig hízelgett, míg a fejedelem megbocsátott neki, s újból maga mellé vette. Ők ketten együtt új haditervet eszeltek ki: a törökkel szövetkezve a töröknek akarták meghóditani Magyarországot, hogy aztán Báthory a szultán alattvalójaként uralkodhasson rajta. Géczy színleg egyetértett a fejedelemmel, s a terv kivitelezéséhez újból elutazott Konstantinápolyba, de ott újból elárulta megbízóját.

9

Brassó “ostroma” egyre csak húzódott, Bethlen ugyanis háborúzás helyett nekiállt katonáival a környező földeket műveltetni! Mikor ez a fejedelem fülébe jutott, visszarendelte a főkapitányt Szebenbe, s helyére Prépostvárit nevezte ki. Bethlen kénytelen-kelletlen engedelmeskedett. Mikor beért Szebenbe elkeserítette a hajdan oly’ szép város jelenlegi állapota. Rögtön intézkedett, s a katonáknak megparancsolta, hogy bontsák le a leégett épületeket, s takarítsák fel az utcákat. A fejedelem ezalatt folytatta kicsapongó életmódját, és örömmel hallgatta a keletről érkező híreket, melyek arról tudósítottak, hogy Prépostvári több ezres seregével hősies küzdelemben vette be a kis, vidéki, mindössze tíz-húsz védővel rendelkező várakat. Bethlen egyre jobban kiábrándult Báthoryból, noha megválasztásakor még ő is támogatta. Egyszer aztán a fejedelem annyira megsértette, hogy azonnal, szó nélkül hazalovagolt Dévára.

10

Toldi Márk szászsebesi kastélyában szállt meg, s a várúr biztatására itt ért meg benne végleg a gondolat, hogy kezébe veszi az irányítást, s leváltja Báthoryt a fejedelmi trónon. Otthon a felesége rossz hírrel fogadta: fia, a kis Gábor megbetegedett. Rögtön orvost hivatott Gyulafehérvárról, aki megvizsgálta a gyereket, de semmi érdemlegeset nem tudott tenni. Az idő előrehaladtával a kastélyban egyre többen betegedtek meg, utóbb felesége, majd kislánya is. Aztán amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan elmúlt a baj: mindenki felépült, de a két kicsit és dadájukat elvitte az ismeretlen járvány. Végül levél jött a fejedelemtől, az uralkodó könyörgött Bethlennek, hogy térjen vissza hozzá Szebenbe. A főkapitány elhatározta, hogy ad még egy utolsó esélyt Báthorynak.

11

A fejedelemnek emberei azonban már hírül vitték mire készülnek ellene, s innentől fogva ő kellő óvatossággal bánt Bethlennel és Géczyvel. Bethlen azt kérte a fejedelemtől, hogy az országgyűlést Gyulafehérváron tartsa. Báthory ebbe belement. Géczyt helyben megvádolta, de ő azzal vágott vissza, hogy nyilvánosságra hozza a fejedelem eredeti hazaellenes terveit. Egyik nap váratlanul megérkezett Nagy is, de már nem tudott megbocsájtani neki, s egyik este hirtelen felindulásból levágta. Helyére Fekete Pétert nevezte ki. Báthory egyik nap Bethlennél vacsorázott. Már jócskán be volt rúgva, s elárulta neki, hogy tud háta mögötti szervezkedéséről. A főkapitány megpróbálta megnyugtatni, de ő ingerülten távozott, s mint később kiderült, merénylettől félve a várost is elhagyta. Hajnalban Bethlen is hazalovagolt Dévára.

12

Mikor megérkezett, elhívta öccsét is, s feleségével hármasban beszélték meg a jövendőbeli teendőket. Immár nem volt más választás: Bethlennek el kellett mennie a Portára, hogy kieszközölje a szultánnál Báthory leváltását és saját fejedelemségét. Másnap levél jött a fejedelem unokahúgától, Török Katától. Kiderült, a fejedelem Alvincra futott, s immár nyíltan Bethlen életére tör, fejére vérdíjat tűzött ki. Ez megerősítette a főkapitányt döntése helyességében. Még aznap elindult Konstantinápolyba, katonáit pedig feleskette asszonya hűségére. Mikor ezt Báthory megtudta, Brassó ellen indult, hogy végleg leszámoljon a várossal és az ott tartózkodó Géczyvel.

13

Eközben persze Weiss sem tétlenkedett. A várost megerősítette, s saját szász katonái mellé szerzett oláh, székely, magyar, sőt még török és tatár fegyvereseket is. A fejedelem azonban csak nem jött, s a hadsereg már igencsak felélte a város javait, ezért elhatározták, hogy Báthory elé mennek. Szeptember 18-án elhagyták Brassót, s elindultak nyugat felé. Igen ám, de Weiss még soha nem vezetett hadsereget, szedett-vedett csapata hamar felbomlott, s katonái már a város környékén rabolni kezdtek. Így érkeztek el nagy nehezen szeptember 24-re Földvárhoz. Itt aztán a sokkal fegyelmezettebb fejedelemi lovascsapatok egy gyors rohammal megsemmisítették a megmaradt brassói sereget. A küzdelemben egyik oldalról Báthory kancellárja, Imreffy, míg a másikról maga Weiss is elesett. Géczy azonban megmenekült, s a csata befejeztekor már újból Brassó alatt járt.

Negyedik könyv

1

A fejedelem Imreffy személyében egyik leghűségesebb emberét veszítette el. A kancellár volt a jobb keze, mind békeidőben, mind háborúban állandó segédje. Hiányát azonnal megérezte, mikor nem volt, ki közvetítse parancsait a seregnek. Hiába érkezett meg Brassó alá, esélye sem volt alig ezer katonájával megkezdeni az ostromot. Ezért felprédálta a környező várakat, majd nagy kegyesen békét ajánlott a városnak. A brassói követekkel kedvesen bánt, erre Géczy is kimerészkedett, s a fejedelem nem átallott még neki is megbocsátani. Természetesen nyájasságának oka volt. Magyarországról már útban volt a kisegítő sereg a legfőbb ellenség, Bethlen ellen. Addig is, míg a főkapitány az országon kívül tartózkodott, a hajdúkat Déva alá küldte. Bethlenné hősiesen védte a várat, de megmeneküléséhez az is kellett, hogy a közfelháborodás hatására Báthory visszavonja csapatait.

2

Eddigre Bethlen már Konstantinápolyban volt. Pontosan ismerte a Porta intézkedésének lassúságát, ezért türelemmel várt, s lépésről lépésre állította maga mellé a főhivatalnokokat. Régi barátja, Iszkender basa, aki a budai vilajet élére pályázott, mindenben segített neki. Végül elérkezett a nagy nap, mikor a szultán fogadta. Noha Bethlen maga kiválóan beszélt törökül, mégis az egyik legjobb tolmácsot adták mellé, aki nem kevéssé hízelgő mondandóját még inkább túlcifrázta. Báthoryt a Portán már mindenki “Bolondkirálynak” csúfolta, s mikor megbizonyosodtak róla, hogy Géczy is alkalmatlan a fejedelemségre, egyhangúan fogadták el Bethlen kérvényét. Iszkender megkapta a budai basa címet, s Bethlen az ő seregével indult vissza Erdélybe.

3

A fejedelem eközben Szebenben tartózkodott megmaradt hívei körében. Egyik percben, mikor már nagyon részeg volt, újból eszébe jutott Imreffyné, akit már szívből gyűlölt. Ezért nemes egyszerűséggel kidobatta az ablakon azt a hajdúlegényt, aki akkor régen beengedte hozzá az asszonyt. Géczy azt tanácsolta, utazzanak Gyulafehérvárra, s látogassák meg Bethlennét, aki a dévai ostrom óta Gyerőffynél tartózkodott. Összeesküvést sejtett, de semmi bizonyítékot nem talált, ezért csak megfenyegette a nőt. Másnap török követek jöttek a fejedelemhez, s az állítólagosan már húsz éve elmaradt adókat követelték. Báthory első felindulásában megtagadta az engedelmeskedést, s ezzel megvolt az indok a fejedelemváltásra. Keletről a tatárok már meg is támadták az országot. Báthory válaszlépésként összeszedett tízezer embert, akikkel azonnal elindult az erős Szeben felé. Azonban félúton érkezett a hír, hogy Bethlen törökjei megelőzték, s elvágták a várostól.

4

Azonnal elhagyta seregét, s néhány emberével a Székelyföldre vágtatott. Itt újból biztonságban érezte magát. Segesváron kívánt megszállni, de a várbeliek nem engedték be. Erdély fejedelme kénytelen volt a szabad ég alatt éjszakázni. Másnap Udvarhelyszék irányában folytatta útját, de Keresztúr környékén ágyúlövés hangja állította meg. Egy menekülő székelytől tudták meg, mi történt. A székely urak nem nézték jó szemmel, hogy, mióta Báthory a parasztoknak kiváltságoknak adott, azok nem voltak hajlandók dolgozni, ezért, mikor azok a fejedelem szavára hadba gyülekeztek, rajtuk ütöttek, s megtorlásképpen sokat közülük felakasztottak vagy karóba húztak.

5

Nem sokáig bírta hallgatni a szörnyű szavakat, hirtelen megfordult, s egyedül elvágtatott. Görgény felé tartott, még egyszer találkozni akart a feleségével. Követnek jelentette magát, s beengedték. A várban Anna dajkája megismerte, mire kérte, hogy szóljon a feleségének. A fejedelem hosszasan várt, de az asszony csak nem jött, s végül dolgavégezetlenül távozott. Visszatért elhagyott seregéhez, ahol az emberek igen megörültek neki. Kolozsvár felé haladtak tovább, de újból zárt kapukba botlottak. Báthory még egy kísérletet tett, hogy kiegyezzen a törökkel, s Bethlent árulónak bélyegezze meg, de levelére elutasító választ kapott. Almás felé vezényelte csapatát, s Török Katánál pihent meg éjszakára. Másnap továbbindult, s végül Nagyváradon állapodott meg seregével. Az első várban, ahová beengedték…

6

Nem kellett sokáig várnia, nemsokára írást kapott Gyulafehérvárról, melyben az ottani rendek közölték, hogy Bethlen megérkezett, s szándékuk szerint őt fogják fejedelemnek választani. Azért jó hírek is jöttek: megjött Abaffy kapitány a magyarországi felmentő sereggel. Mikor azonban meglátta, hogy a császári udvar mindössze kétezer katonát küldött a török elleni háborúra és az ő megsegítésére, rendkívül elkomorult. Még aznap levelet írt a nádornak, melyben panaszt tett a had kicsinységéről. A fejedelemválasztást október 25-re tűzték ki. Az idő szorított, s Géczy tisztában volt vele, ha nem cselekszik, ott árulóként elítélik, s száműzik. Ezért döntő lépésre szánta el magát. Nem volt nehéz megszerveznie Báthory megöletését. Az udvarban, de különösen a hajdúk között a fejedelemnek már rengeteg rosszakarója volt, akik most kapva kaptak az alkalmon. Október 29-én, mikor kocsijával a várból kifelé tartott, több száz hajdú vette körül, akik rátámadtak a védtelen Báthoryra. A fejedelem hősiesen védekezett, de végül a túlerő győzött, s néhány még hűséges emberével együtt ott, helyben levágták.

7

Géczy “szolgálatáról” még aznap értesítette Bethlent, aki azonban egyáltalán nem örült meg a hírnek. Mélységesen elszomorította elődjének ily’ tragikus vége. Búcsúbeszédében Báthory erényeit méltatta, s kiemelte, hogy amit tett, mindig az ország érdekében tette. A fejedelem testét szekérre helyeztette, s családi sírboltjában, Bátoron temettette el. Ellenben Géczy nem érte el célját, Bethlen parancsot adott elfogatására. Az új fejedelem beiktatására és eskütételére másnap reggel került sor. Bethlen külön fogadta a magyar, székely és szász követeket, s mindannyiukat arról biztosította, hogy békében fogja kormányozni az országot.

Móricz Zsigmond: Úri muri
1927

Szereplők:

Borbiró, földbirtokos

Szakhmáry Zoltán, földbirtokos

Csörgheő Csuli, földbirtokos

Málinka, kocsmáros

Wagner Artúr, zenetanár

Lekenczey Muki, könyvkereskedő

Borbély Zsiga, patikus

Pista, polgármester

András, cseléd

Selymes, pásztor

Csörgheő Kálmán, Csuli fia

Fancsali, paraszt

Zsellyei Balogh Ábel, ezredes

Ides, Csuli felesége

Boka Pista, nemes

Dobokay Bandi, őrnagy

Parragh Gábor, nemes

Kudora, nemes

Malmosi, cívisgazda

Kalma István, cívisgazda

Szabó Rozália, parasztlány

Terka, tejeslány

Zsuzsi, cseléd

Suhajdáné, masszőr

Lefkovics, zsidó

Mihály, cseléd

Rhédey Eszter, Zoltán felesége

Gergely, cseléd

Zsuzsi, cseléd

Szakhmáry Évi, Zoltán lánya

Poros Mátyás, földbirtokos

Kormos Bandi, főügyész

Piroska, tanár

Szakhmáry János, Zoltán fia

Vasgyúró Palya, földbirtokos

Lukács, béres

Elemér, zenész

Farkas Miska, főkapitány

Farkas Mihály, mezőrendőr kapitány

Kakara, mezőőr

Had Kacsabegy István, legény

Jancsi, kocsis

Kató, summáslány

Történet:

1

A történet június 7-én egy poros, alföldi városban kezdődött. Borbiró iszogatott magányosan a Sárga Rózsában. Egyszercsak meglátta az ablakon keresztül barátját, Szakhmáry Zoltánt, s behívta. Kicsit később érkezett Csörgheő Csuli, aki állandó ravaszságáról tett tanúbizonyságot, mikor számára nagyszerű üzletet kötött. Egy mérnök a kopoltyúsi parasztokkal akarta elhordatni felesleges földjét, de ő vállalta azt helyette, majd később olcsóbban továbbadta a parasztoknak. Ráadásul meghagyta nekik, hogy a jó minőségű földdel saját szikes talaját javítsák fel.

2

Ekkor lépett be az ajtón egy ismeretlen úr. Leült egy szomszédos asztalhoz, s rántottát rendelt – húsz tojásból. Barátaink összenéztek, s elkezdtek tanakodni, ki lehet ez az ember. Végül kiderült, egy szegény könyvkereskedővel, Lekenczey Mukival állnak szemben, de ők elhatározták, országos tréfát csinálnak belőle, s kinevezték gróf Goluchovsky Agenornak. Így mutatták be rögtön a kis zsidó zenetanárnak, Wagner Artúrnak is, aki majdnem elájult, mikor egy a gróf számára rendezendő koncert megszervezésével bízták meg.

3

Az urak következő útja a patikába vezetett, ahol meghívták Lekenczeyt egy kis likőrre. Közben előkerítették és megismertették a polgármestert is a “gróffal”. Amíg ezek történtek, Csuli megkérte a patikust, Borbély Zsigát, hogy kerítsen neki hashajtót, s keverje azt egy üveg pálinkába.

4

Távozásuk után Zoltán egy időre elköszönt tőlük, de megígérte, hogy este újból csatlakozik hozzájuk. Ezt követően a rekkenő hőség elől Csuli házába mentek. Itt Csuli bemutatta a vendégnek feleségét. Ezalatt cigányasszonyok jöttek, akiknek a ház ura megígérte, hogy szedhetnek kölest a tanyáján.

5

Ezután kikocsiztak Csuli tanyájára, ahol már várták őket a cigányasszonyok. András jött ura elé, s tájékoztatta a gazdaság napi fejleményeiről. Csulit szíven érintette a disznók közt kitört vész, melynek újabb 16 példány esett áldozatul. Ezután körbevezette vendégeit a vidéken, s megmutatta nekik állatait a kert egyetlen fájának árnyékában hűsölő komondoroktól kezdve a nagy birkanyájig.

6

Végül lementek a Berettyó partjára, hogy megnézzék a gazdaság büszkeségét, Csuli kedvencét, a nagy kant, egy életerős disznót. Mikor végeztek a nézelődéssel, visszamentek a tornácra. András felesége kiszolgálta őket, s elkezdtek iszogatni és beszélgetni. Közben Csuli felajánlotta a cigányoknak, hogy ad nekik egy kis pálinkát. Később csatlakozott hozzájuk a szomszéd, Fancsali úr is.

7

Kocsizörgést hallottak, s megérkezett Zoltán, aki elhozta nagybátyját, Zsellyei Balogh Ábelt is. Vidáman beszélgettek immár ötösben tovább, s lesték a hashajtós pálinka hatását a cigányok között. A cigányasszonyok énekeltek, táncoltak, szórakoztatták őket. A mulatság egészen addig tartott, amíg a kondás nem érkezett a hírrel, hogy megdöglött a nagy kan. Csuli elkomorodott, s kijelentette, hazahajtat. Zoltán felajánlotta, menjenek a saját tanyájára, s ott szórakozzanak tovább.

8

Mikor megérkeztek a Szakhmáry-tanyára, a vendég igencsak elámult annak szépségén. Borbiró mesélte el neki, hogy a Szakhmáryaknak egykor ennél százszorta nagyobb birtokuk volt, de a néhai Szakhmáry generális, aki egykor Rákóczi oldalán harcolt, a nagymajtényi kiegyezés után inkább a száműzetést választotta, s a család ekkor vesztette el majdnem a teljes birtokát, mely labanc kézre vándorolt. Miközben kint beszélgettek, lassan elbóbiskoltak. Észre sem vették, hogy Zoltán, aki bement a házba, nem tért vissza. A ház ura azóta már a leghátsó szobában járt, ahol féltett titkát, egy kis parasztlányt rejtegetett.

9

A pirakadat még ott találta az urakat a tornácon. Nemsokára felébredtek, de mivel még nem pihenték ki az előző napi mulatozást, bementek a házba, s ott folytatták az alvást. Délben keltette fel őket Zoltán. Megreggeliztek, majd elmentek a közeli Körös-partra fürdeni.

10

Ebédre értek vissza a tanyára, ahol már szép kis baráti társaság várta őket: Boka Pista, Dobokay Bandi és még néhányan. A házigazda szerepét ideiglenesen az ezredes töltötte be. Miután jóllaktak, beszélgetni kezdtek, érdekesebbnél érdekesebb adomákat meséltek egymásnak. Egy idő után Zoltán azzal az indokkal távozott, hogy előkeresi a hegedűjét.

11

Pedig nem a hegedűjét kereste, hanem egyenesen Rozikához, a kis parasztlányhoz tartott. Szerette azt a lányt, szerelmes volt belé, pedig volt családja, felesége. Ennek ellenére mindent megvett Rozikának, kényeztette, taníttatta. A lány elmesélte neki, hogyan szökött el otthonról, mikor hozzá akarták adni sógorához, egy paraszthoz. Ekkor jött ide a birtokra, s állt be summáslánynak. Zoltánnak pedig annyira megtetszett, hogy magához vette, s azóta is itt tartja.

12

Szerelmesen ölelte, csókolta Rozikát, de ő érzéketlen maradt. Ekkor döbbent rá, hogy a lány tulajdonképpen egy prostituált. Hirtelen el akarta zavarni, de inkább hagyta, hadd mesélje el neki élete történetét. Kiderült, volt egy szerelme, de mikor annak el kellett volna vennie egy rokonát, inkább öngyilkos lett. Rozika bevallotta, hogy a férfiak őt mindig szerették, és mindig jók voltak hozzá. Ezt hallva, Zoltán kezdett egészen elhidegülni a lánytól.

13

A vendégek már kezdtek aggódni, mert nem tudták, hol van Zoltán. Borbiró világosította fel őket a lánnyal kapcsolatban. Mikor aztán Zoltán visszaérkezett egyöntetűen azon kívánságuknak adtak hangot, hogy látni kívánják a rejtegetett tündérkisasszonyt. Erre Zoltán csak annyit válaszolt, hogy nincs semmilyen tündérkisasszony, csak egy kis lotyó, akit szívesen kihív közéjük. Így is tett, s bemutatta Szabó Rozáliát a földesuraknak.

14

A dorbézolás folytatódott, az urak kártyázni kezdtek. Lekenczey félrevonult Rozikával a tornácon. Zoltán dühödten vette tudomásul, hogy a lány most a “grófot” nézte ki magának, s éppen őt puhítja. Egyre inkább megbizonyosodott arról, hogy a lány tényleg csak egy alávaló prostituált, s ebbéli csalódásában teljes erejével a mulatozásba vetette magát.

15

Lekenczey megkérte Rozikát, szavaljon el egy verset, ő pedig teljesítette kérését. A “grófra” olyan mély benyomást tett a lány előadása, hogy kijelentette, el kell mennie színésznőnek. Meg is beszélték, hogy a lány vonattal Pestre utazik, s ott Lekenczey egyik barátjánál száll meg. Ekkor lépett be a szobába a holtrészeg Zoltán. Elkeseredésében csúnyán belekötött a lányba, betörte egy közeli szekrény üvegablakát, majd vérző kezével mit sem törődve leroskadt egy fotelba, és elaludt. Rozika fektette le és kötötte be sebét.

16

Csuli másnap reggel részegen ébredt házában. Az éppen érkező tejeslányt szalajtotta a borbélyért, majd puskájával adott nyomatékot kérésének. Mikor a borbély megérkezett,

17

Csuli végül ebéd után ébredt fel újból. Most, hogy józan volt, belekezdett gyermekei nevelésébe. Ez nála annyit jelentett, hogy félévente egyszer jól lehordta fiait, mondván, azok nem foglalkoznak mással, csak idegen kutyák megdobálásával és daruvadászattal.

18

Zoltán tíz órakor ébredt, pontosabban ébresztették. Az a hír fogadta, hogy újból megjöttek a csugari parasztok, akiknek már pünkösd óta tartozott. Először el akarta küldeni őket, de azok hajthatatlanok voltak, s azt mondták, addig nem mozdulnak, amíg nem kapják meg a pénzt. Zoltán látta, hogy nincs menekvés, megreggelizett, felnyargaltatott, s indult be a városba pénzért.

19

Egyenesen Lefkovicshoz, a zsidó régiségkereskedőhöz ment. Az szívélyesen fogadta, s felajánlotta segítségét. De ahhoz, hogy kapjon száz forintot kölcsönbe, előbb végig kellett hallgatnia a házigazda prédikációját az asszonyi nem rejtélyes természetéről.

20

Miután megkapta a pénzt, rögtön indult haza. Útközben azonban találkozott Csulival, aki hajlandó volt egy kis turpisságra barátja kisegítése érdekében. Ez annyiból állt, hogy elment Zoltánék tanyájára, s azt a hírt terjesztette a parasztok körében, hogy ég Csugar. A tűz hallatára azok szedték sátorfájukat, s igyekeztek haza falujukba. Mire Zoltán hazaérkezett, már nem talált ott egy parasztot sem.

21

Egyszercsak furcsán elsötétedett minden. Zoltán emlékezett rá, olvasta az újságban, hogy napfogyatkozás lesz. Az emberek ijedten futottak ki az udvarra, hogy megcsodálják az égi tüneményt. Azonban még jobban megrémült Zoltán, mikor a szomszéd inasa érkezett lóhalálában, s azt üzente, hogy a felesége kijön a birtokra. Éppen most, pedig már másfél éve nem járt ott! Gyorsan kerített egy kocsit, s elküldte Rozikát a közeli faluba, nehogy felesége ott találja. Alig ment el a lány, már be is állított Eszter, a felesége, aki valósággal letámadta a férfit. Szinte önkívületben vallatta férjét, igaz-e, amit most tudott meg, hogy el akar válni tőle, s feleségül akar venni egy a birtokon tartott cselédet. Természetesen Zoltán mindent tagadott (annyiban igaza volt, hogy valóban nem akart elválni). Felesége azonban rátalált Rozika szobájára, mire Zoltán közölte vele, hogy már kirúgta a lányt.

22

Végül Eszter megnyugodott. Férjével csendesen üldögéltek a verandán. Zoltán megmutatta neki a kertet, melyet még nem is látott, bemutatta Lekenczeyt, s még azt is felajánlotta, hogy elviszi egy rövid bécsi kiruccanásra. De az asszonynak csak egy gondolata volt. Minél előbb el akarta hagyni ezt a házat. Zoltán kocsit hívatott, s Lekenczeyvel hármasban elindultak haza.

23

Megérkeztek. Zoltán doktorért hivatott. Nem sokkal ezután megjött Gergely. Ő kísérte el a tanyáról Rozikát, s most levelet hozott tőle. Majd betoppant az orvos is, s megvizsgálta a feleségét, akinek persze nem volt semmi baja. Mivel nem tudta mit kezdjen Lekenczeyvel, végül úgy döntött, megkéri a doktort, hadd háljon nála. Így az orvos és a “gróf” együtt távoztak. Zoltán el akart kéredzkedni hazulról, mert már nagyon szerette volna elolvasni a levelet, de a felesége nem engedte. Mindenáron ő akarta azt először megtekinteni. Végül több mint egy órás rábeszélés után Zoltán engedett. Rozika leveléből kiderült, hogy Pestre utazott, s most végleg el szeretne köszönni jótevőjétől. Ekkor már Eszter is belátta, hogy a lány csak kihasználta férjét. Ennek ellenére dühe nem csillapult. Először csak szóban, majd később tettleg is bántalmazta Zoltánt, aki azonban nem ellenkezett, hagyta, hogy felesége véresre karmolja arcát.

24

Zoltán következő útja a kaszinóba vezetett. Itt találta összes barátját. Azok nem kérdeztek semmit, ő pedig beállt közéjük mulatni és felejteni. Az épület telve volt dorbézoló emberekkel. Lekenczeyről beszélt az egész város, még sok olyan tisztességes ember is eljött, aki egyébként a kocsma közelébe se megy.

25

Aznap este Csuli nagyobbik fia, Kálmán kiszökött apja tanyájára. Nagy tettre készült, darvat akart lőni. Evégett hozott is magával egy puskát. A Berettyó-parton találkozott egy kislánnyal, aki megkérte, hadd csatlakozzon hozzá. Kálmán megengedte, hiszen amúgy sem volt vadászkutyája. Hajnalig feküdtek türelmesen a maguk által a földbe vájt gödörben, de kitartásukat végül siker koronázta. Kálmánnak sikerült meglőnie egy darvat, amit aztán hosszas hajsza után elfogtak.

26

Ahogy az éjszaka haladt előre, a csárdában egyre inkább csak a törzsvendégek, a földesurak maradtak. Azonban ez a kevés ember, aki még itt volt, bitorolta a város környéki földek háromnegyedét. Zoltán ezen igencsak megütközött. Nem találta jónak. Ő megpróbált újítani, munkásainak magasabb bért adni, telkére új kultúrnövényeket telepíteni, de a nyereségek helyett egyre inkább csak adósságai gyarapodtak, s lassan-lassan kezdett kilátástalanná válni a helyzete. Csuli fogott egy papírdarabot, s megkérte a jelenlévőket, írják alá emlékül Lekenczeynek. Közben megsúgta Zoltánnak, hogy éppen most rendelt az egész kompánia egy nagy halom Jókai-művet a könyvüzértől. Később Zoltán előhozatta hegedűjét, s elkezdett játszani és énekelni.

27

A főügyész, Kormos Bandi fontos ügyben járt el. Aznap volt a megbeszélés, amely azt hivatott eldönteni, hogy az újonnan építendő vasútvonal hol húzódjon. Eredetileg a közeli Dóka falu mellett haladt volna, de a polgármester (szándékosan) rossz térképet küldött ki, amin a falu Tókának olvasható, és egyébként is úgy néz ki, mintha egy nagy tó lenne a helyszínen. A főügyész nem javította ki ezt a tévedést, abban reménykedett, hogy a polgármester majd belebukik ügyeskedésébe.

28

A kocsmai társaság eközben áthurcolkodott Vasgyúró Palyáékhoz. Mindenki ott volt, egyedül Csuli hiányzott. A házigazda küldetett érte, de neki nem volt kedve menni, s lábfájására hivatkozott. Végül azonban Vasgyúró addig erősködött, mígnem Csuli is megadta magát, s csatlakozott a társasághoz. Zenészeket is hívtak, s a mulatozók egy szekéren körbejárták az egész várost.

29

Tizenegy órakor a vidám kompánia felkereste a polgármesteri hivatalt. A mezőőrök jelentést tettek a megjelent “grófnak”, majd hívatták a kis Wagnert, aki már megszervezte az esti ünnepi koncertet a híres vendég tiszteletére. Még egy kicsit akarták ugráltatni, ezért úgy határoztak, hogy az este nem jó, helyette inkább déli két órakor legyen az előadás. Mikor itt végeztek, visszatértek Vasgyúró házához, s mint ha mi se történt volna, folytatták a mulatozást.

30

Zoltán is köztük volt, de egyáltalán nem volt vidám. Azon töprengett, hogy az egész élete úgy folyt le, mint az özönvíz. Nem jutott egy lépéssel sem előrébb soha, önerejéből semmit nem sikerült elérnie, hiszen megmaradt olyan lusta földesúrnak, amilyen már az apja is volt. Ezzel szemben például egykori osztálytársa, A. Kovács János, aki szegény napszámos fia volt, most másodjegyző, és békés, boldog családi életet él.

31

Zoltán felajánlotta, hogy vendégül látja a társaságot, menjenek el az ő tanyájára. Így is tettek. Csuli, akit időközben hazazavart a kínzó lábfájás, később csatlakozott hozzájuk. El akarta vinni a felültetett Wagnert is a Szakhmáry-birtokra, de az útközben nekiütközött egy vendégoldalnak, s az olyan mély nyomot hagyott az arcán, hogy kénytelen volt hazavinni, ahol a felesége nyugodtan ápolgathatta.

32

Mikor Csuli megérkezett a tanyára, ott már javában folyt a bor. Időközben az egyre jobb kedvű urak fellármázták a summáslányokat, s velük ropták a táncot. Mindenki vidám volt, csak Zoltán nézett megtörten maga elé. Borbiró abbéli aggódásának adott hangot, nehogy kárt tegyen magában, de Csuli leintette, mondván, gyáva ő hozzá. Ezt meghallotta Zoltán is. Cigarettára gyújtott, s az égő gyufát a ház nádfedele alá tartotta. A részeg társaság kezdetben nem vette komolyan a veszélyt, csak akkor kezdtek megijedni, mikor már az összes épület lángokban állt. Ekkor Zoltán tűnt fel saját háza erkélyén egy puskával a kezében. Nem szólt semmit, csak szíven lőtte magát. Teste minden vagyonával együtt a tűz martaléka lett.

Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig – szereplők és cselekmény

Tartalmi vázlat

Készítette: Vass Norbert

Szereplők

Főszereplők

1      Nyilas Misi, debreceni diák

2      Gimesi Lajos, Misi barátja

3      Orczy Vilmos, Misi barátja

4      Pósalaky úr, nyugalmazott tanácsos, akinek Misi felolvas

5      Doroghy Bella, Misi tanítványának középső nővére

6      Török János, Misi előző évi szállásadójának fia

Mellékszereplők

1      Böszörményi, Misi szobatársa

2      Lisznyai, szobafőnök

3      Nagy úr, nyolcadikos diák

4      Sándor Mihály, Misi osztálytársa

5      Szegedi, Misi osztálytársa

6      Doroghy Sanyi, Misi tanítványa és osztálytársa

7      Doroghy úr, Sanyi apja

8      Doroghy Viola, Sanyi idősebb nővére

9      Doroghy Ili, Sanyi legfiatalabb nővére

10   Törökék, Misi előző évi szállásadói

11   Szikszaiék, Törökék barátjai

12   Isaák Géza, Misi nagybátyja

13   Tanárok:

14   Valkai tanár úr, vallástanár

15   Gyéres tanár úr, a latin nyelv tanára

16   Báthori tanár úr, számtantanár

17   Öreg Názó, földrajztanár

18   Csoknyai tanár úr, énektanár

19   Szüts Istók, testnevelő tanár

Cselekmény

1.   A kollégium és Misi kincseinek bemutatása. Böszörményi elveszi Misi festékét. Misi elhagyja kalapját.

2.   Misi pakkot kap otthonról, és társai felbontják.Még a cipőkrémet is megeszik.Misi megtalálja Böszörményi bicskáját, majd bedobja a szemetes mögé.

3.   Munkát kap Pósalaky úrnál: újságot kell felolvasnia.

4.   Látogatás Orczyéknál.

5.   Pósalaky úr pénzt ad Misinek, hogy lutrin megtegye a megálmodott számokat.

6.   Látogatás Gimesiéknél.

7.   Doroghy Sanyi tanításának elvállalása, megismerkedés a családdal.

8.   Misi meglátogatja Törökéket, és megmutatja a lutriszelvényt. Török János levelet küld Bellának.

9.   Leskelődés Gyéres tanár úr ablakánál, találkozás Török Jánossal.

10. Bella kisasszony tréfás válasza a levélre. Kihúzzák a számokat, és Misi nem találja a szelvényt.

11. Földrajzóra: Misit felszólítják, és bár nem felel, mégis jelest kap.

12. Torna óra: Misi nem tudja átugrani a bakot.

13. Nyomozás az ellopott reskontó után. Misi hazudik Pósalaky úrnak.

14. Találkozás Török Jánossal, aki kicipelteti vele táskáját az állomásra.

15. Misi meglátja Bellát az állomáson.

16. Orczyéknál: megtudja, hogy Török János vette fel a nyereményt.

17. Doroghyéknál elárulja, hogy Bella megszökött.

18. Az igazgató magához rendeli Misit:

1.   nap: a reskontó miatt

2.   nap: Viola kisasszony látogatása miatt

3.   nap: rendőrségi papírok érkeztek, és tanári vizsgálóbizottságot hoznak létre. Misit bezárják egy szobába, a rettenetes várakozás közben megszületik első verse.

19. Megalázó kihallgatás, melynek során Misi elhatározza nem akar többé debreceni diák lenni.

20. Megjelenik nagybátyja, és tisztázza a vádak alól. Távozás a kollégiumból.

Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem

Karinthy Frigyes Tanár úr kérem című műve humoros és szórakoztató stílusban tárja elénk a XX. század eleji iskolai életet. Egy kamaszfiú szemével láthatjuk a mindennapokat: a felelések, a dolgozatok miatti félelmet, a diákcsínyek és a nagy iskolai nevetések, viták és hétköznapok nosztalgikus hangulatát.

Flaubert: Bovaryné
/1857/

Flaubert ezt a művét 1856-ban fejezte be, akkor még a Vidéki erkölcsök alcímmel, könyv formájában már Bovaryné címmel jelent meg, egy évvel később.
A regény története – bár Charles Bovary életútjának kezdő- és végpontja keretezi – a címszereplő, Emma Bovary házasságának, két szerelmi viszonyának, majd öngyilkosságának a krónikáját meséli el.
Emma egy jómódú paraszt, egy tanyásgazda leánya, aki a roueni zárdában, az Orsolya-nővéreknél végezte tanulmányait, jó nevelést kapott, tudott táncolni, értett a hímzéshez és a rajzoláshoz, s tudott zongorázni. A zárdában hasznos, a valóságos életben is hasznosítható ismeretek helyett csak a romantikus regényekben ábrázolt világot, érzelmeket ismeri meg. Egyetlen tudománya a földrajz, mikor édesanyja meghal, visszakerül apjához a tanyára, itt találkozik Charles Bovaryval, aki apját kezeli. Az orvos megkéri Emma kezét, és Emma szerelem nélkül hozzámegy, csak azért, hogy szabaduljon a paraszti környezettől. Az esküvő után Tostes-ba, Charles házába költöznek. Charles éli a falusi orvosok életének mindennapjait. Emmának egyszerű, derék, kispolgári férje persze nem felel meg annak a képnek, ahogy az asszony olvasmányai alapján elképzelte a szerelmes férfit. Gondolkodásmódját egy kettőség jellemzi, viszonylagos igazsága a falu lakóinak szellemi sivárságához és korlátoltságához képest, ugyanakkor hamis illúziókat kerget a mindennapi életben. Falusi házukba, kastélyba illő szökőkutat szeretne aranyhalakkal. Házassága, falusi élete semmilyen boldogságot nem jelent számára.
“Tűnődött, nem lett volna-e mód rá, hogy a véletlen más játékai révén a végzet egy másik férfit hozott volna útjába, és próbálta elképzelni, milyenek is lettek volna ezek a meg nem történt események, milyen lett volna ez a másik élet, az a férj, akit nem ismert. Mert végre is nem minden férfi ugyanolyan, mint az ő ura. Lehetett volna szép, szellemes, választékos és vonzó, mint valószínűleg azok, akik az ő zárdai barátnőit vették feleségül. Vajon mi lett belőlük? A városban a zajgó utcák, a zsibongó színházak és a bálok fénye között biztosan olyan élete van ezeknek barátnőknek, hogy a szívük is, érzékeik is valósággal kivirágozhatnak. Az ő élete viszont olyan hideg, mint egy padlás, amelynek ablaka északra néz, s homályában az unalom, e csendes pók szövi hálóját szíve minden szegletében.”
Kisszerű életében egy váratlan esemény történik, meghívták Vaubyessard-ba, Andervililiers márkiék estélyére. A bálra Emma úgy készül, mint egy színésznő a fellépésére, álmélkodva nézi az új világot, mely a szeme elé tárul, lenyűgözi a hölgyek finomsága, a gavallérok eleganciája, kifinomult életvitelük.
Nyomorúságosnak tartja életét, nem tudja elviselni férje és a falusi élet kisszerűségeit.
“Meddig tart ez a nyomorúság? Hát már sohase lesz vége? Hiszen ő is csak ér annyit, mint mindazok, akik boldogan élnek! Látott Vaubyessard-ban nem egy olyan hercegnőt, akinek a dereka vastagabb volt, mint az övé, s a modora is közönségesebb, s Emma mind jobban átkozta a gondviselés igazságtalanságát, fejét a falnak támasztotta, úgy sírt; irigyelte mindazokat, akik viharos életet élnek, a szemérmetlen örömöket, mindazzal a mámorral, amit ő maga nem ismert, s amit ezek az örömök biztosan garmadával adnak.”
Miután egyre jobban elhagyja magát, rosszabbul érzi magát, férje orvoshoz viszi, aki levegőváltozást javasol. A házaspár egy mezővárosba, Yonville-ba költözik. Mikor elhagyják Totes-t Emma már terhes. Azt hiszi, ha elköltöznek, minden megoldódik, de ahogy ez előre várható volt, csalódnia kell.
Flaubert részletesen leírja a normandiai mezővárost ugyanolyan unalmas, szürke település, mint Totes volt. Emmának gyermeke születik. Úgy érezte, egész életének tehetetlenségéért egy fiú kárpótolná, aki erő és szabad lesz, mikor megtudja, hogy leány, elájul. A kislányt dajkaságba adja, így napjai továbbra is unalmasan, cél nélkül telnek. Emma plátói viszonyt kezd Léorí Dupuis-val, a segédjegyzővel. De Léon még tapasztalatlan. Emma csak ábrándozni akar, ahogy Léonba szeret, rögtön a társaságát is kerülni kezdi, mert leginkább azt az érzést szereti, hogy szerelmes, a romantikus vágyakozásért rajong.
“Szerelmes volt Léonba, s csak azért kereste a magányt, hogy kedvére gyönyörködhessen szerelmese képében. Léon személyes megjelenése zavarta ezt a kéjes ábrándozást”
Emma a szerelmet is úgy akarta megélni, ahogy azt a romantikus regényekben ábrázolták. Léon hamarosan elhagyja Yonville-t. Léon távozása után emlékeivel vigasztalódik, egyre többet foglalkozik magával, amikor a hajában felfedezi az első ősz hajszálat kétségbeesik.
Ezután Emma könnyű prédája lesz egy környékbeli birtokosnak, a már érett, szerelemben jártas, s a hódításhoz szokott Rodolphe Boulangernak. Kalandját Rodolphe-fal szintén regényesen éli meg. Most ő a házasságtörő hősnő, akit szenvedélyei irányítanak.
Talán az utolsó lehetősége lenne, hogy újra közelebb kerüljön a férjéhez, felnézhessen rá. Bovary belefog egy orvosi kísérletbe, azt tervezi, hogy egy bonyolult műtéttel rendbehozza a lőcslábú fogadószolga lábát. Ez a próbálkozás még egyszer utoljára fellobbantja Emmában a férje iránt érzett tiszteletet. A műtét azonban nem sikerül, a férfi lábát amputálni kell; az egész kisváros a tanúja az orvos felsülésének. A szégyen Emmát is megviseli, már minden percet nyűgnek érez, amit a férjével kell töltenie.
Rodolphe-fal egyre szenvedélyesebb a viszonya, ami soká tarthatna, hiszen Charles semmit nem vesz észre, pedig az asszony lassan minden elővigyázatosságról elfeledkezik, teljesen átadja magát a szerelemnek. Emma azonban a nagy romantikus szerelmet szeretné végigélni Rodolphe-fal, pontosan úgy, ahogy a regényekben olvasta, asszonyszöktetéssel, olaszországi nászúttal. Rodolphe azonban ezt az egész kapcsolatot csak egy futó kalandnak szánta, hiszen amikor megismerte, már azon törte a fejét, hogyan szabadulhatna meg tőle, miután megszerezte.
“…Szegény asszonyka! Hisz úgy tátog, úgy áhítozik a szerelemre, mint egy konyhaasztalon felejtett potyka a vízre. Csak egy-két bók, s már imádná az embert, a fejemet teszem rá! S mily gyengéd volna! Milyen kedves!… Jó, jó, de mi lesz azután? Hogyan szabaduljak meg tőle?”
Rodolphe-nak egyre inkább terhére lesz az asszony, Emma úgy gondolja, az egyetlen megoldás az lenne, ha elszöknének együtt. Rodolphe látszólag belemegy a tervbe, hagyja, hogy Emma terveket szőjön, és készüljön az utazásra. Bőröndöt, útiköpenyt és egyéb kellékeket vásárol az utazáshoz, óriási számlát csinál Lheureux úrnál, az uzsorás kereskedőnél. Rodolphe azonban a szökésük tervezett napján csak egy levelet küld a szolgájával az asszonynak, és közli vele, hogy a szökésük esztelenség lenne, és jobb, ha Emma az otthonában marad a férjével. Emma ezután tudja meg, hogy Rodolphe elutazott. Az asszony belebetegszik a szakításba, és hűtlenségéért súlyos ideglázzal fizet. Miután felgyógyul, először a vallásban keres menedéket, majd amikor ebben sem talál boldogságot, a házimunkába temetkezik. Férje úgy gondolja, egy kis szórakozás jót tenne neki, elviszi a roueni színházba, itt találkozik újra Léonnal. Most már mindketten tapasztaltabbak, s vele próbálja végigjárni a romantikus szerelem drámáját.
Rendszeresen találkoznak, Emma zongoraórái ürügyén utazik hetente Rouenbe, és egy kis szállodai szobában találkozik Léonnal. Bovary a legnyilvánvalóbb jelekre sem fog gyanút. Egyszer találkozik Emma zongoratanárnőjével, aki nem ismeri a feleségét, és akkor is elfogadja felesége magyarázatát, amikor egy éjszakát nem tölt otthon. Emmának eleinte nyűg volt a hazugság, később azonban megszokta, sőt életformájává vált.
“Ettől fogva egész léte a hazugságok szövedéke lett, mint valami fátyollal burkolta be szerelmét, hogy elrejthesse. Valóságos szükséglet, hóbort és élvezet volt ez egyszerre, s ha Emma azt mondta, hogy tegnap az utca jobb oldalán járt, fel lehetett tételezni, hogy a bal oldalon ment végig.”
Ábrándjai megvalósításáért óriási adósságokba keveredik, ráteszi a kezét a férje örökségére, mindenét elherdálja. Már a szerelem sem adja meg számára azt a boldogságot, melyet a regények alapján elképzelt magának. Úgy érezte, Léon is egyre távolodik tőle, a fiú anyja és a főnöke próbáltak Léon lelkére beszélni, hogy szakítson Emmával, hiszen ez a viszony tönkreteheti a jövőjét. Emma, hogy mind jobban magához láncolja a férfit egyre őrültebb kalandokba sodródik. Közben felhalmozott adóssági egyre fenyegetőbbé válnak, már egy ismeretlen hitelező zaklatja. Emma, hogy pénzhez jusson, férje adósaihoz fordul, és a háta mögött szedi be a betegektől az elmaradt honoráriumot, de ebből sem tudja kifizetetlen számláit rendezni. Emma a nyomasztó gondok elől próbál a szerelembe menekülni, de Léont már nem nyűgözi úgy le ez a szerelem, mint a kapcsolatuk elején. Emma állandó szeszélyei és anyáskodása már bosszantják, és környezete is egyre inkább helyteleníti a kapcsolatát. Adósságait nem tudja kifizetni, Lhereux, az uzsorása, felszólítja, hogy fizesse meg a nyolcezer frank tartozását, vagy mindenét elárverezik. Kétségbeesésében volt szeretőihez fordul. Mind Léon, mind Rodolphe elutasítja, nem lát más kiutat, mint az öngyilkosságot. Homais patikájából arzént lop, s megmérgezi magát. Agóniája közben rájön, hogy egyedül férje volt az, aki igazán szerette. Emma temetése idején Rodolphe egy vadászaton vesz részt Léont sem rázza meg túlságosan Emma halála, ő átalussza a temetését, majd hamarosan megnősül. Charles Bovary is nagyon hamar követi Emmát a halálba, míg kislányuk elhagyottan egy gyárban keresi meg kenyerét.

Móra Ferenc Aranykoporsó című alkotása a tőle megszokott meseszerű történetektől eltérő, rendhagyó.

Ez a nagyon érdekes történelmi regény a harmadik évszázad végére kalauzol bennünket, s tanúi lehetünk Diocletianus császár uralmának, valamint a keresztény hit elterjedésének, beleszőve fiának, Quintipornak szerelmi történetét és tragikus végződését.

A regény egyszerre izgalmas, szomorú és romantikus.

Első fejezet: amelyben a kisdiák elveszíti a kalapját, s emiatt késő télig hajadonfővel jár szegényke esőben, hóban, míg csak a közömbös világ is észre nem veszi a közömbös állapotot.

A kollégium egy nagy, négyszögletű épület volt, ahol egy kisdiák a főszereplő, aki ebben a debreceni kollégiumban tanul. Volt neki egy könyve Csokonai Vitéz Mihályról, amit nagyon szeretett.

Második fejezet: amelyben a kisdiák pakkot kap hazulról, s egyszerre nevezetes ember lesz, megszokja, hogy a szemek ránézzenek, aztán nagy veszélybe kerül, és az ösztön ügyessé teszi; végre pompás kondíciót* kap, s pénzt keres Október közepén egy borús pénteki napon, a szünetben elszaladt megnézni a hirdetőtáblát, hogy rajta van-e a neve. Mikor meglátta rajta a nevét szaladt a pedellushoz, hogy megkérdezze jött-e levele.

Végignézték az összes levelet de, nem találták az övét. Egyszer megszólal a pedellus, hogy nem levelet kapott, hanem pakkot. Mihály

Nagyon megörült és szaladt is vissza az osztályba, mert csengettek és késésben volt. Ahogy beért gyorsan leült a helyére. Gimesi megkérdezte tole, hogy hol volt. Misi büszkén mondta, hogy pakkot kapott hazulról. Teltek a napok, s az egyik nap a szobafőnök közölte vele, hogy minden nap el kell mennie egy öregúrhoz felolvasni neki, mert megvakult. Egy órára fizetne tíz krajcárt. Misiből egyszerre olyan nagy ember lett, hogy állása lett, és büszke volt magára 


Harmadik fejezet: amelyben a kisdiák szorgalmasan dolgozik, tanul, jelesekre felelget, és két barátra tesz szert Nyilas az első nap mikor felolvasni ment nagyon izgatott volt, mert még eddig ilyen munkát nem kapott. Az öregurat Pósalaky úrnak hívták, s egy kis faházban lakott. A gazdasági hírekről olvasott mikor az óra ütött. Letette az újságot, és felállott. Elköszönt az öregúrtól s elindult vissza a kollégiumba. Egyik nap Orczy azt mondta neki:
-Te Nyilas, azt mondta a mamám, hogy ma szombat van, hívjalak meg: gyere el hozzánk.

Nyilas nagyon meglepodött, hogy meghívták.

A szünetben eldicsekedte Gimesinek, hogy Orczy meghívta hozzájuk. A tanítás után elment Orczyékhoz és ott jól érezte magát. Mikor el akart indulni Orczy anyja egy kis csomagot adott neki s azt mondta, hogy csak a kollégiumban bontsa ki.


Negyedik fejezet: amely az előbbi folytatása, de valami más is történik benne, mint amit vártunk, mert az élet olyan, hogy mindig másképp történik minden, mint ahogy elgondolta előre az ember 

Ahogy távolodott az Orczy-háztól nagyon szégyellte magát, mert nem csókolt kezet Orczy anyjának. Elment felolvasni az öregúrhoz de az olvasás helyett elbeszélgették az idot. Megint fogadtak a lutrin, amit Nyilasnak másnap fel kellett adnia. Az osztályban elmondták neki, hogy tanítani fog és Nyilas nagyon büszke volt magára, hogy pont ot kérik meg, hogy másnak segítsen a tanulásban. 


Ötödik fejezet: amelyben a kisdiák családok életébe keveredik bele, s olyan dolgokról hall, és olyan dolgokat lát, amik nem tartoznak a gimnáziumi tananyaghoz; például szerelmes leveleket közvetít, ami szintén hiányzik az, államilag jóváhagyott” tantervből .


Doroghyék egy a nagy fehérre meszelt parasztházban laktak a ház végso végében. Doroghyt otthon Sanyinak hívták, még helyesírást sem tudott, még a szorzótáblát sem tudta, latinból meg olvasni nem tudott. Nyilas kétségbe volt esve, hogy o hogy fogja megtanítani ezekre. 

Minden nap eljárt Sanyiékhoz órákat adni neki. Egészen jól haladtak a tanulással, csakhogy Sanyinak volt egy novére, aki mindig ott volt mikor tanultak és nem hagyta oket tanulni. Mikor befejezte az órát Sanyinak elment Török bácsiékhoz. Ott elmesélte, hogy Doroghyékhoz jár a Sanyinak órákat adni. Mikor indulni akart megjöttek Szikszayék, s János úr megkérte, hogy egy levelet vigyen el Bella kisasszonynak.


Hatodik fejezet: amelyben a legnevezetesebb, hogy a kisdiák fölfedezi Debrecen egyetlen évszázados történelmi emlékét, amely nem várrom, nem palota, nem márvány és nem érc, hanem egy háromszáz éves gizgaz bokor egy ház ablaka alatt


Álmosan és fáradtan ébredt fel hétfo reggel, s ment iskolába. Elso óra latin volt, s Gyéres tanárúr nem jött. Orczyt és Nyilast elküldték, hogy figyeljék, mikor jön a tanár. El is mentek és nézték az ablakot, hogy mikor húzza fel a függönyt. Egyszer megszólal Orczy.

-Te, Nyilas, tudod, mi a híres Debrecenben? – kérdezte Orczy.

-Nem.

-Az a bokor, ni!

-Mi?

-Az ott, annak a kis háznak az ablaka alatt. Az egy lícium bokor, amit még Rákóczi ültetett. Ahogy elbeszélgettek, észrevették, hogy a függöny fel van húzva és Gyérestanárúr ott áll felöltözve, és oket nézi.

Nagyon megijedtek és gyorsan visszaszaladtak az osztályba. Mindenki elhallgatott mikor belépett a tanár. Orczy kiosztotta a dolgozatokat és leült. Eltelt az óra és Nyilas megkönnyebbült. Délután elment felolvasni az öregúrhoz.


Hetedik fejezet: amelyben csodálatos, hogy a szenvedő ember körül is minden természetes és vidám: szinte nem érdemes élni, ha az élet ilyen kevéssé vesz részt a szív fájdalmában


A földrajz órát nem az osztályteremben tartották, hanem a második emeleten a természetrajzi teremben. Misi nagyon fáradt volt mikor bement a terembe, és leült a helyére. Orczy szórakoztatta a többieket, mert utánozta a tanár hangját és ez nagyon tetszett a többieknek. Közben bejött a tanár, s felment a pódiumra. Aztán csönd lett o is magához tért, s megdörzsölte az arcát. A tanítás után elment az öregúrhoz felolvasni.

Nyolcadik fejezet: amelyben kitűnik, hogy Misi olyan gyerek, aki nem szeretik, ha vele foglalkoznak, kivált, ha valami kellemetlenség áll a háta mögött: hagyják békén; jó ilyenkor haza és nagy gondokra gondolni, jó elfelejteni a nagy mellett a kis bajt


Ebéd után leült tanulni tintát és tollat vett a kezébe, s egy levelet kezdett el írni a szüleinek. Leírta a szüleinek, hogy azért nem írt eddig, mert nem volt ideje, mert minden délután öttol-hatig felolvas az öregúrnak. Mikor befejezte a levelet elkezdett tanulni.


Kilencedik fejezet: amelyben isten tudja csak, mi fog történni; a kisdiák örül, hogy szombat van ez után a nehéz hét után; úgy érzi, ma be fog valami fejeződni: hét végére kell, hogy a bajnoknak is vége legyen


Hétvége volt örült mindenki, mert nem kellett tanulni. Ilyenkor a fiuk meg szoktak beszélni egy idopontot, hogy mikor találkozzanak meg hogy kinél. Most éppen Gimesi ajánlotta fel, hogy hozzá mehetnek. Megkérdezte Misitol, hogy o megy hozzájuk, de Misi azt mondta, hogy neki mennie kell tanítani. Elment Doroghyékhoz Sanyit tanítani.

Mikor befejezték fáradtan ment haza.


Tizedik fejezet: amelyben szomorú és nehéz vasárnapra virrad a kisdiák, zúgó fejjel néz a jövőbe, s valami ismeretlen erő hajtja olyan utakra, emerre különben soha el nem indult volna


Vasárnap reggel arra ébred, hogy a diákok mosakodnak meg lábatmosnak. Mire elkészült már mindenki elment. Harangoztak és a templomba kellett menni istentiszteletre. Egyik nap levelet kapott az édesapjától, amiben az állt, hogy küld neki pénzt, és a postán fel tudja venni. Misi nagyon elcsodálkozott, mert nem voltak gazdagok. Vissza is küldte a pénzt, még aznap mikor megkapta.


Tizenegyedik fejezet: amelyben a kisdiák átmegy a felnőttek minden gyötrelmén, gyermekül ismeri meg a kenyérkereső emberek földi szenvedéseit


Egyik reggel, ahogy öltözött a zsebében talált egy tízforintost. Eloször nem tudta, hogy hova dugja, mert a fiókjába akarta dugni de félt, hogy a kotró valaminek belenyúl, és akkor megleli. Úgy döntött, hogy a titkos fiókjába teszi, ahol senki se találja meg. Éppen a számtanpéldát csinált mikor bejött a pedellusé szólította, hogy menjen az igazgatói irodába. Azért hívták be, mert az öregúrnak elsikkasztotta a reskontóját. István bátyja beszélt az igazgatóval és utána hazavitte.

Tizenkettedik fejezet: amelyben kiválik, hogy a kis Misi egész életében minden munkáját ugyanolyan csodálatosé rendkívüli zűrzavarok, és kétségbeejtő válságok között vitte végbe, mint első kis versének költését


Amíg a nagybátyja bent volt a szobában ő ott ült magában egy padnál és elkezdett egy verset mondogatni magában. Elovett egy ceruzát és elkezdte leírni, ami az eszébe jutott. A könyv végére megbetegszik és a barátai Orczy és Gimesi elmennek hozzá, meglátogatják. A nagybátyja tanított egy másik iskolában és o oda fog járni, ahogy meggyógyult.